A kéktúra: 34. nap

Reggel ébredés után összeszedtem magam és átmentem az étkező házba. Olyan szalonnás rántottát kaptam, hogy ihaj! Induláskor kisütött a nap (Bea szerint János rendelte nekem- és el is hiszem nekik), így jóllakva, vidáman indultam útnak. Végig a Mátra gerincen. Csodálatos ez a táj! A napsütésnek és a szélnek köszönhetően kristálytiszta lett a levegő és nagyon messzire lehet látni. Olyan kilátás volt, hogy alig haladtam, folyton megálltam és csak ámultam. Még a Tátrát is hibátlanul lehetett látni! Ez a csoda elkísért majdnem egész nap. Galyatetőtől már ismerem a szakaszt, ott is elképesztő a panoráma. Sokszor láttam már, de nem bírok vele betelni. És innen már látszik következő célpontom a Bükk is! A Kékesre olyan du. 4 körül értem fel. Parádés a sípàlya szélén felfelé caplatni a nagy zsákkal. A síelők csak nézték, ki ez a marha, aki gyalog jön fel, mikor ott megy mellette a sífelvonó. Volt, aki odaszólt: ez az igazi sport! 
Kékesen a kötelező csúcsfotó után pecsételés, majd indulás tovább, hogy meglegyen a napi táv. És itt elkövettem egy hibát. Az ösvény jegesre volt taposva. Gondolkodtam, hogy felkapjam e a csúszásgátlót…de minek, mindjárt jobb lesz…hát nem lett, mígnem az északi oldalban akkorát estem, mint az ólajtó. Az elhajított túrabotom is diszkréten tarkón vágott, mintegy figyelmeztető jelleggel. Összekapartam magam, anyáztam egy pár percig, de sajna csak magamra lehettem mérges. A karom is jól odavertem, de működik, így csak nem tört el. Ezrek után felcsatoltam a csúszásgátlót, ami nélkül valószínűleg nem jutottam volna messze. Végül a mai szakasz vége a Hármashatár erdészháznál lett az esőbeállóban, este fél hétkor. Egyébiránt csodás holdfény van! De nem sokáig élvezhetem, mert ma is kihajtottam a maximumot magamból, így hamar alvás.

A kéktúra: 33. nap

Reggel ismét később keltem. Körülményekhez képest gyorsan elkészültem és útnak indultam az olvadó-sáros terepen. Ez sajnos egész nap kitartott. Sárban cuppogás, egy lépés alatt fél lépéshossz visszacsúszás….de ismét szép helyeket láttam, és Mátraverebély után már az általam nagyon kedvelt Mátra földjére-hegyeire léptem, ragyogó napsütésben. Ez a része nekem kimaradt a Mátrának, inkább a déli-,keleti oldalán szoktam járni. Persze itt is sár volt, és ami meglepett, itt is elolvadt minden. Ma csak az Ágasvári turista házig kellett jönnöm, „kéktúra segélyem” Kriszti itt intézett nekem szállást. Az összes ismerősöm egyhangúlag azt mondta, ki ne merjem hagyni ezt a helyet! Igazuk volt, hangulatos, a tulajdonosok kedves emberek, és olyan vacsorát kaptam, amitől két napig fogok menni megállás nélkül! Este Jánossal a tulajdonossal még beszélgettünk egy jót úgy fél kilencig, aztán elvonultam a jól befűtött szobámba aludni. Bevallom, bevettem egy fájdalom csillapítót elalvás előtt, mert a mai terep nem volt éppen boka kímélő. Egyébként is, ha lefekszik az ember, akkor jönnek elő a mindenféle fájdalmak, amiket nap közben nem érez úgy. Az pedig nem segíti elő a pihentető alvást, amire viszont nagy szükség van ilyenkor!

A kéktúra: 32. nap

Reggel tovább aludtam egy órával a nagyszerű hely miatt. Viszonylag gyorsan összekészülődtem, elbúcsúztam Ricsitől, aztán útnak indultam Hollókő felé. Ködös, borongós idő volt, ám lassan kitisztult. Hollókő továbbra is csodaszép a várral együtt, ahová most nem mentem fel. Aki még nem járt itt, feltétlen nézze meg, érdemes! Hollókő után, Felsőtoldtól végig sárdagasztás következett, ami mind fizikálisan, mind mentálisan sokat kivett belőlem. Nagyon lassan haladtam. Viszont Nagybárkány előtt a hosszú hegygerinc a számos kisebb kúpjával, a köves gerincvonalával nagyon tetszett! Már sötétbe hajlott a menet vége, így a környező települések fényeit lehetett látni. A táboromat egy forrás mellett, Nagybárkánytól 20 perc járásra állítottam fel. Későn már, így mire „ágyba kerültem” 9 óra is elmúlt. Nagyon fárasztó nap volt.

A kéktúra: 31. nap

Tegnap észrevettem, hogy nem működik a telefonomon a GPS. Valamiért (valószínűleg megint bepárásodott) nem látja a műholdakat. Kipróbáltam már mindenféle beállítást, újra is indítottam, de nem működik. Ezen aztán úgy felhúztam magam, hogy kitartott fél napig. Persze fölösleges, mert eddig sem hasznàltam (talán két alkalommal vettem elő, igazolni a gondolatomat), akkor meg minek idegeskedjem?
Kisütött a nap is, Minek köszönhetően megengedett a talaj felső része. Megkezdődhetett a nógrádi sárban csúszkálás. Maga a vidék nagyon tetszett, föleg a borókás dombok! Aki erre jár, a Szandavárba feltétlen menjen fel, fantasztikus a panoráma! Feltéve ha nincs ködös idő. Ma a napsütés miatt kicsit fátyolos volt. Nógrádsipeken a pecsételő hely zárva volt. Megállítottam egy bácsit a másik felől érdeklődve. A bácsi lelkesen beszélni kezdett, merre menjek, meg utána hogy jutok vissza a kékre..kicsit gyanús volt, hogy végig belém kapaszkodik, és az alkohol szonda 10m-,ről is bejelzett volna…de útba igazított és ezért hálás voltam. A második pecsételő helyen ajánlottak egy nagyszerű éjszakázó helyet, bivakos menedékkel, minden földi jóval. Hát ez tényleg egy csoda, de nem adhatom ki, mert a helyiek nagyon vigyázzák! A helyre felérve már ott találtam egy srácot Ricsit, aki szintén itt szándékozik éjszakázni. Sötétben értem fel, a tűz már égett. Jót beszélgettünk, főztünk, és hálát adtunk a helyieknek ezért a klassz kis pihenőért.

A kéktúra: 30. nap

Borult időben csöppentem vissza a „rideg valóságba”. A pihenő nap sikeres volt a feltöltődés szempontjából, könnyen jöttek a kilométerek. Igaz, nagy szintkülönbségeket sem kellett leküzdeni. Folyamatosan azon jár az agyam, hogy bele fog e férni a kapott időmbe a teljes kék…kicsit el vagyok maradva időarányosan, ahogy számolgattam a pihenőnapon. 
Azt figyeltem ú közben, hogy ha nyár lenne egy csomó látnivalóról lemaradnék, mert csak mennék a zöld alagútban, ilyenkor viszont a lomdtalan fákon keresztül sok helyen kilátás nyílik a környező vidékre! 
Menet közben fényképeztem egy akkora borz nyomot, jogy még engem is meglepett!
Estére Becskéig jutottam. A falu előtt nem sokkal vertem tanyát. Találtam elszáradt akácokat, így jó tüzem is volt. Megfőztem a megfőzni valót, aztán nyugovóra tértem.

 

A kéktúra: 29. nap

Pihenő nap, végre. Most azt mondom, megérte tegnap a „gyötrelem”. A lábam mozgás képes és töltődöm folyamatosan, eszem, iszom, szundítok. Reggel elsétáltam a helyi kisboltba ahol meglepett a körülményekhez képest jó áruválaszték, és nem mondanám drágának sem ebben a kategóriában.
Persze a pihenő nap nem csak erről szól, ilyenkor felszerelés karbabtartás is van: az egyik legfontosabb dolog a bakancs is ápolásra kerül ilyenkor. Ki tud végre száradni rendesen és egyből kapja kívül a fókazsírt, a belső finom bőr bélés pedig a kézkrémet. A külsejét a hó elég rendesem megtakarította, sárnak nyoma sem volt rajta. Ilyenkor a késem is megélezem, ha meglazult gomb van valahol, azt felvarrom újra, kiteszem száradni ami nyirkos, stb. Előveszem az igazoló füzetet, térképet és nagyjából átgondolom, mit hozhat a következő hét, mire számítsak. Ilyenkor könnyebb, mint menet nap végén fáradtan a menedékben. (Persze az is elrülhetetlen)
Ősagárdon a szállásom az önkormányzat épületében kialakított egyik vendég szobában van. Külön, saját fürdővel, wc-vel. Nagyon szuper kis hely, és olcsónak is mondható! Aki erre tervez kék szakaszon szállást, csak ajánlani tudom. A gondnok néni még a mosni valómat is kimosta! Nagyon kedvesek!

A kéktúra: 28. nap

Tegnap este Krisztivel egyeztettünk, hol szeretném tölteni a most már igencsak esedékes pihenő napomat (7. Napja megyek egy huzamban). Az optimális megoldás Ősagárdra esett, amit a tervek szerint holnap reggel érek el. Kriszti kibulizta, hogy a napot már ott tölthetem reggeltől, pihenéssel. Ennek megörültem és a borongós idő ellenére is jó kedvvel indultam neki a napnak. Csak cígöltem a „Kredencet” föl, le a Börzsöny lankáinak nem nevezhető hegyein. Magyarkútra olyan éhesen érkeztem, hogy előtte ¾ órája folyamatosan csak különféle ételekre tudtam gondolni. Így pecsételés után beültem a kis fogadóba és megleptem maga egy rántott sajt rendeléssel. Mit mondjak nagyon jól esett! Ebéd közben a telefonom töltődött. Ezt mindig meglépem, eddig még mindenhol engedték tölteni.
Ebéd után kis ejtőzés, majd menet tovább. A Lokó pihenő csodálatos helyen van, bár a köd miatt olyan nagyon messze sajnos nem lehetett ellátni. Katalin puszta után jött a Naszály, ami a „Kredenccel” súlyosbítva eléggé kivett. Főleg, hogy a csúcs felé vezető út felétől már ködben haladtam, a gerincen már lámpával. Viszont az elején a Gyadai tanösvény és a kék közös szakaszán lévő függőhíd nagyon tetszett! Ide is biztos eljövök a családdal! A Naszályon gondolkodtam el, hogy ugyan holnap reggeltől él a szállás-pihenés, de ki van, ha ma valahogy bevonszolom magam odáig? Akkor már ma ágyban alhatok, holnap nem kell korán kelni és gyalogolni. Meg aztán Kriszti leírása alapján nagyon csábító a szállás. Döntöttem, megpróbálom. Mikor már biztos voltam benne, hogy még ma beérek, felhívtam a megadott telefonszámot, röviden egyeztettünk, hogy nem gond ha ma érkezem. Ezután egy igen nehéz szakasz következett, pedig lefelé kellet már csak mennem. Igaz minden tartalék erőm felhasználásával. A pihenő nap, a pizza rendelés lehetősége, a forró zuhany ígérete ember feletti teljesítményekre sarkallja a megtörődött vándort. Este érkeztem, szinte önkívületi állapotban, de „boldogan”. A szoba elfoglalása után rendeltem pizzát, miután megérkezett és elfogyasztottam fürdés után ájulás szerűen elaludtam.

A kéktúra: 27. nap

Reggel ismét havazott, sőt kitartott a nap felében. Hosszú kaptató következett Kóspallag után a Nagy Hideghegyre fel. Kis köd is volt a magasabb régióban, és egész nap borult volt az ég. A Börzsönyi kék szakasz többször megvolt már, teljesítménytúrából kifolyólag, így a java még élt emlékezetemben. Jó volt viszont látni a „régi ismerőst” még, ha néha úgy éreztem is, jól jönne egy kis oxigén palack…
A Nagy Hideghegyre felfelé menet fakitermelésbe botlottam. A tél az ennek is az időszaka, ilyenkor lehet a körülményekhez képest a legkisebb kárt okozni a talajban, újulatban.
A Nagy Hideghegyi turista házban vettem egy sört, étel nincs hét közben, így a hátizsákomból megebédeltem és pihentem egy kicsit, miközben a telefonom töltődött. Fényképeztem Gelcsókámnak egy hókotró-sípálya takarító gépet (imádja az ilyesmit). Aztán neki a Csóványosnak. Az ösvényen le volt taposva a hó, de mellette jó lábszár középig ért. A Fultán kereszttől lefelé elfogyott a nyom, törni kellett a szűz havat. Jól kivett ez a mutatvány a nagy zsákkal. Vagy ahogy kialakult a neve: tervezéskor a fellengzős „Kéktúrázó” nevet adtam neki, hiszen erre az alkalomra készült. A terepen aztán rajta ragadt a gyakorlatiasabb „Kredenc” név…mert minden benne van, ami kell, de nem könnyű. 
A táboromat, természetesen lámpafénnyel érkezve Nógrád előtt állítottam fel pár kilométerrel. Szuper helyen, bőséges tüzelőnek valóval, sík helyen, patakparton. Jó nagy tüzet raktam, hogy a felszerelésem is száradjon kicsit és én is átmelegedjek. Olvasztottam havat levesnek, teának (így kevesebb vizet kellett cipelnem) Jól bevacsoráztam és aludni tértem.