A kéktúra: 37. nap

Reggel később keltem a szokásosnál, de hamar összekészültünk, és útnak indultunk. Pár száz méter után észrevettem, hogy a kamáslim a barlangban maradt. Ledobtam a cuccom és irány vissza érte. Nagyon meglepett, milyen könnyedén, gyorsan és fáradtság nélkül szökellek felfelé a meredeken, akár egy zerge. Akkor tudatosult bennem, hogy már több mint egy hónapja, ha 50 m-nél többet megyek, rajtam a nagy zsák. El is felejtettem, milyen érzés zsák nélkül menni. 
Felmásztunk a Tarkőre, ahol csodás panoráma fogadott, mintegy 17 m sugarú körben lehetett látni, olyan köd volt. Innentől végig egész nap. A Bükk szemérmesen ködbe bújtatta bájait és csak néha engedett látni egy kicsit. Sajnáltam, de ilyenek a szabadtéri sportok. Laci a Faktor rétnél elköszönt és ment haza. Köszönöm, hogy elkísértél eddig, nagyon jó volt, a beszélgetések miatt szinte észre sem vettem, hogy ez a kék egyik legnehezebb szakasza! Jó volt egy olyan emberrel túrázni, aki a Bükk szerelmese!
Ezután már csak lefelé kellett haladnom. Kék angyalom (Kriszti) Dédestapolcsányon intézett szállást a pihenő napomra, ami igencsak rám fér már. 8 napot mentem pihenő nap nélkül, ráadásul a kék két legnehezebb szakaszát teljesítettem: a Mátrát és a Bükköt. Mindkettő csodaszép, de ekkora zsákkal igencsak embert próbáló. A bokám jelezte is…
Estére elfoglaltam a szobámat, miközben az addig szemerkélő eső rázendített. Nem mondom, jókor lett időzítve minden!

A kéktúra: 36. nap

Reggel nehezen keltem. Viszonylag gyorsan elkészültem, jól bereggeliztem és útnak indultam borult időben. Néha kicsit csepegett az eső. A kedvem viszont jó! Este szétszedtem a telefonom, betettem két főző tasakos rizs közé szárítandó a technikát, majd reggel összeraktam. Bekapcsoltam, elindítottam a Locust, állítottam a helymeghatározási opción és láss csodát működik újra a GPS! Nem mintha olyan sokat használtam volna, de jó a tudat, hogy szükség esetén ott van! Figyeltem az evésre és a pihenésre is, így jól haladtam. Két napja érzem, hogy nagyon húzza a zsák a vállam, alig bírom, többször kell megállnom. Na, gondoltam ez már a kimerülés stádiuma, mígnem észrevettem, hogy annyit fogytam, hogy a derék heveder lötyög rajtam! Hát itt a hiba! A kesztyűimet alá tettem, de kevésnek bizonyult. Erre kitömtem zoknival a kesztyűket, úgy tettem a derékheveder alá. Így már elég volt, hogy jól összehúzva ismét betöltse szerepét és tehermentesítse a vállaimat valamelyest! Innentől kezdve ismét „könnyebb lett” a zsák.
Szarvaskőtől Bélapátfalváig csodás az út, főleg a Szarvaskő fölötti része! Mindenképp érdemes megnéznie mindenkinek ha csak azt is! A Gilitka kápolna is szép, rendezett réten van. A Bélkő látványa is lenyűgöző! Délután 1-re értem el Bélapátfalvát, ahol csatlakozott hozzám NLG Laci barátom. Nála pihentem egy pár órát, amíg befejezte a munkáját, aztán indultunk tovább a Cserepes kői barlanghoz, már sötétben, lámpával, ahol az éjszakát töltöttük el. Befűtöttünk a vaskályhába, megfőztük rajta a vacsoránkat és ittunk egy kis Unicumot, szigorúan a gyomor zavartalan működése érdekében! Sokáig beszélgettünk, rég találkoztunk már.