Reggel gyorsan összekészültem és átugrottam a szemközti közértbe. A néni nagyon örült, mert összevásároltam az összes „maradék utolsó darabot”, ami sós mogyoró, mazsola, szőlőcukor, stb volt nagyobb kiszerelésben. Ebből egyedi energizáló keveréket készítek a Krisztitől kapott zárható tasakban. Gyors reggeli, aztán ismét neki a friss havas tájnak. Ma is siketült a nap végére úgy 24 km hó szüzességét elvenni, bokától a térdig érő kategóriából vegyesen. Csodás idő volt, hideg, hó és hegyek! Minden, amit szeretek. Délelőtt 10 óra körül egy erdész/vadász ért utol szolgálati gépjárművével, a semmi közepén. Megállt, kinyitotta az ajtót és megkérdezte: ez valami kihívás, ilyenkor útra kelni? Azt mondtam, nem, megyek az utamon. Erre számolgatni kezdett, hogy ilyen hóban, ilyen tempóval nem jutok el az első pecsételő helyig sem (Derenk romközség). Inkább menjek arra meg erre, mert az jobb lesz. Megköszöntem, de mondtam, én inkább a kéken megyek, ha azon indultam. Beszélgettünk még, próbált meggyőzni, de indultam tovább. Sok szerencsét kívánt és mondta: találkoztam én már hasonlókkal, nem is idegesítem magam rajta. Ha neked így jobb, menj arra! Jobb volt! Az általa ajánlott út nyílt völgyön vezetett, ahol a hó térdig ért. A Kék az erdőn át, ahol csak bokáig/lábszár középig. (A fák sokat felvesznek belőle…)meg amúgyis! Olyan csoda helyeken jártam! Hatalmas töbrök, hó, és CSEND! Se autók, se repülő, de még madarak se. Ha megálltam, a tökéletes téli néma csend. Reméltem, hogy látok farkas nyomot, de a friss hóban nem volt.
Vannak a tárgyilagos, tényadatok alapján számoló emberek, akik nem tudják felfogni, milyen, amikor valakit a szíve és a lelke visz mindenen át. Mert a szív sok dolgot átírhat, amit a józan ész nem képes felfogni, nem tud kiszámítani! Haladtam becsülettel, és időben elértem Derenket, majd egy barátom tiszteletére tettem egy kis kitérőt és felmásztam Szádvár romjaihoz. Csodálatos a kilátás innen! A Szabó pallagi vadászházat is sikerült elérni még este 6 előtt. Pecsételtem, és elmosolyodtam (pedig inkább sírni kéne) azon, hogy jó irányjelző lehet, milyen vidék ez: míg az egész országban a pecsétek kis vékony, olyan 1mm vastagságú huzalból készült láncocskán vannak, itt 3mm vastag acéllánccal volt rögzítve, 6-os átmenő csavarral, kontra anyával és lehajlítva a vége…sajna nem fényképeztem le.
A vadászháznál nem volt térerő, így megindultam lefelé Bódvaszilas irányába. Jó 500 m-el lejjebb már jelzett a telefon, hogy van hálózat. Innen telefonáltam az első munkahelyemen volt főnökömnek -akivel egyeztettem napokkal előre- hogy elérem még ma Bódvaszilast. Hát a menet vége erősen erőltetett lett. Végig azt mondogattam magamban: jön a finn felderítő, barátja, lételeme a hó, siklik észrevétlen, gyorsan. Mondjuk sokkal könnyebb lett volna sítalpakon, de sajnos nem volt, meg tudásom sincs elég. (Egyébiránt az OKT teljesíthető sível is illetve galog+sível vegyesen…francba itt lenne a lehetőség)
Használnom is kellett a telefonon a Locust, mert a pót fejlámpám fénye elég gyér, az ösvény a szűz hóval és bedőlt fákkal pedig nem túl egyértelmű+haladnom kellet, mert jöttek értem. Sikeresen beértem, ott felvettek, majd meglepetés vacsora szlovákiában, aztán elszállásolás abban a vadászházban, ahol annak idején indult a hivatásos vadászi pályám. Időutazás, régi szép emlékek, sok beszélgetés…mennyi minden előjött! Nevek, régi barátok, ismerősök, kivel mi történt..így terveztem, mert ennek is része kellett legyen az ÚTNAK! Még olyan fotót is találtunk a vadászházban, ahol 24 évesen kölyökképűen vigyorgok a csapatban..
Hálás köszönetem ezért a lehetőségért Árpi, nem csak főnök, barát is voltál mindig! Sosem felejtem el, mikor anno szüleim jöttek meglátogatni, mondtad nekik: ne féljenek, vigyázunk a fiúra! És így is volt mindig!
