Az utolsó nap.
Reggel nem kapkodtam a keléssel. Bár az ébresztő reggel 5-kor szólt (mint minden reggel) 6 óra előtt nem dugtam ki a kezem a hálózsákból. Most már van időm bőven.
Komótosan összekészülődtem és fél 9-kor nekiindultam. Előzetesen nézegettem a menetrendeket, fél 11-kor volt busz Sátoraljaújhelyre, majd utána fél 1-kor. Gondoltam az bőven jó lesz, nem kell siessek, van vonat csatlakozás is. Így is tettem. Lassan haladtam, sokat távcsövezve. Élveztem a csodás havas téli napot. A Milicről leérve találkoztam egy favágó brigáddal. Rájuk köszöntem, persze megjegyezték, hogy jó nagy a zsákom, messziről jövök e? Mondtam igen, 48 napja indultam Írottkőről, azóta jövök a Kéken. Elkerekedett a szemük, „és hol aludtál?” mondom a Milicen..”ejha, és nem volt hideg?” Hát, nem annyira, a vizem nem fagyott be teljesen. Jó utat kívántak, és gratuláltak, mert a vége már itt van kőhajításnyira.
Mindez Lászlótanya közvetlen szomszédságában volt.
Lászlótanya..most már zárt magán terület, de gyerekként még volt szerencsém szüleimmel itt üdülni. Emlékszem, az ebédlőben csomó trófea volt kirakva, és nem akartam enni, mert zavart a sok koponya látványa..a sors gondolom itt a combját csapkodta a röhögéstől, mert évekkel később már én is serényen készítettem ki a trófeákat, és az én lakásom falát is díszíti néhány…
Közeledtem Hollóházára és egyúttal utam vége felé. Fura érzés volt. Eddig pecsételő pont, pecsételés, mi lesz a következő pont, hány km, milyen szintkülönbség, hol alszom ma volt a programterv. Most pedig benyomom az utolsó pecsétet, és ennyi. Vége. Egyre lassabban mentem. Minek rohanni, ezt a kicsit még ki kell élvezni, had járjon át a tél, az erdő. De mindennek vége szakad egyszer. Beértem Hollóházára. Közeledtem a Kéktúra emlékmű felé. És itt ért a meglepetés: az OKT információs tábla, ami úton-útfélen ott van, ha kell ha nem, elütött a többitől. Ahogy közeledtem, látom, ki van feszítve egy molinó: Alaptábor. Csak hunyorogtam.. mi ez? Mentem tovább. Megint olvasom: Alaptábor. Hmmm ez fura, olyan ismerős. Közeledem rendületlen. Gondolkodom. Ez olyan fura. Aztán lassan, nagyon lassan, elkezdett leesni: Ó hát lehet, hogy engem várnak itt? (jelzem ez a folyamat olyan jó 1 percig eltartott-nem nevezném gyors reagálásnak). Ekkor már elkezdtem mosolyogni, de Kriszti „Kék angyalom” ekkor már széles mosollyal jött felém. Döbbenet. Jól megölelgetett, és gratulált. Ekkor látom, hogy Morris barátom mosolyogva fényképez egy bokor mögül…
Megleptek, nem számítottam rá! Borsókámat is bevonták az összeesküvésbe, Ő volt az egyetlen, aki pontosan tudta, mikor hol járok.
Beértem az 1160-as kilométerkőhöz. Térdre rogytam, sapkám levettem, a homlokom nekiszorítottam.
Megérkeztem. Kék, KÖSZÖNÖM!
Úgy is maradtam egy ideig. Csukott szemeim előtt lefutott sok minden. Nem tagadom, kicseppent alóla egy két csepp. Hosszú volt, fárasztó, de roppant tanulságos! Megérte minden egyes lépés, a boka dagadás, a csatakosra izzadt, elázott ruhák, MINDEN!
Aztán felálltam. Üdvözöltem Morrist. Kriszti közölte, nem az az igazi emlékkő…
Hát az előtt is térdre rogytam. Megköszöntem, hálát adtam mindenért, az útért, az élményekért, az emlékekért.
Mikor felocsúdtam, Morris készített pár fotót az emlékmű előtt. Aztán pecsételés, az utolsó az OKT-n.
Morris kérdezte, elvihetnek e? Az órámra nézve mondtam: nemsoká, fél egykor van buszom! Aztán persze nevetés, és bepakolás a kocsiba.
Az út hazafelé gyorsan elrepült. Folyamatosan beszéltem, mint a Brian életében az a némasági fogadalmat tett remete, akinek rálépnek a lábára, és 20 év után el akar mondani mindent, egyszerre…
Haza érve minden fura volt. Beléptem a házba, mutogattam Krisztiéknek mi merre van, és közben rácsodálkoztam, milyen klassz helyen lakom! 50 napja nem voltam itthon!
Aztán csak pihenés. Délután a gyerekekért elmentem az iskolába Borsókámmal. Volt nagy öröm! Betartottam az ígéretem, és hazaértem Gelcsókám születésnapjára!
És, hogy mit adott mindez? Hát, erre egy külön posztot szánok! 
Az utolsó, „célfotókat” Morris készítette! Köszönet és hála érte!
Morris által készített interjút a túráról, az alábbi képre kattintva érhetitek el.
