Hónap: 2018 január

Reggel rendes téli idő fogadott: az ujjaimhoz hozzá fagytak a ponyva rögzítő cövekek. A hideg jótékony hatású volt a készülődési sebességemre is, hamar összepakoltam és útnak indultam. Az első pecsét a Sikárosi erdészháznál került a füzetbe 15 perc séta után. Itt levettem a pulcsim is, mert kezdődnek az emelkedős szakaszok és már felvettem az „üzemi hőmérsékletet”. Gyönyörű idő kerekedett: sütött a nap, hideg volt, szikrázott a fényben a hó! Fel is kellett tegyem a napszemüvegem. Előzetes eszményképeimben így szerepelt ez a túra. A Visegrádi hegység havas tája, a napsütés, a lélegzetelállító panoráma valamint a fülembe dugott ambient mix aminek néhány részletét már felhasználtam túra hangulat videóimhoz, így számomra jelentőséggel bírnak, együttesen olyan boldogsággal töltött el, amit csak nagyon ritkán éreztem életemben, pl.: mikor annak idején Borsókám igent mondott a lánykérésre, mikor Lilóckám megszületett, mikor Gelcsókám született. Ez volt a tökéletes NAP! Többször megálltam, széttártam a karom, és csak köszönetet tudtam mondani az ég felé (már amikor nem hangosan nevettem szinte abbahagyhatatlanul). 
Ha valaki látott volna, biztos elbújik, mert elég fura látvány lehetett, ahogy a havas erdőben jön egy -ahogy Kunember barátom mondaná- második világháborús finn felderítő, hangosan nevet, megáll széttárja karját és az ég felé mondja hangosan: Köszönöm! Az a fajta érzés öntött el, mikor minden sejteddel csak azt érzed: de jó ÉLNI! Ilyenkor csak jó dolgok történhetnek! És így is volt: csupa jó híreket kaptam ismerősöktől, de a legjobbat otthonról!
Délután átkeltem a Dunán komppal és megkezdtem a „Vadkeleti” szakaszt. Jól belehúztam és természetesen este, „fénycsőben” a Törökmezői turistaháztól 20 perc járásra állítottam fel a menedékem. Volt jó tüzem, meleg ételem, jó kedvem.

Reggel Kriszti azzal fogadott, hogy láttam e, hogy esik a hó! Hát petsze, erre vártam eddig!
Csomagolt egy csomó ételt, amiből kiemelném a tegnap este is fogyasztott meggyes sütit! Nap közben is eszegettem belőle! Robi visszavitt a Rozália téglagyárhoz, ahol Ádám (túravezető tanfolyamos csoporttársam) várt rám. Ma ő kísért el egy jódarabon. Csodás hóeséses igazi téli napunk volt! Végre felcsatolhattam az eddig holt teherként cipelt kamásliaimat! Pont az ilyen alkalmakra készítettem, tartogattam! Minden tiszta fehér! IMÁDOM! Ezzel együtt fárasztó is volt a nap, elég nagy szintkülönbségeket kellett leküzdeni. Délután elértem a táv felét, ami nagyjából a Pilisszentketeszti szurdokra esik! A fele megvan! A könnyebbik fele…az igazi szintek csak most fognak jönni. Du. 5-körül értünk Dobogókőre fel, ahol a túristaházban a pecsételés után „ünnepi távfelező vacsorát” tartottunk: a ház ajánlata jó nagy szelet zsíroskenyér + sör volt a menü. A vacsora után elköszöntünk, Ádám ment haza, én pedig a hideg szeles-ködös estében megindultam lefelé a Sikárosi erdészházhoz. Ismét fel kellett csatoljam a mini hágóvasam, hogy biztonságosan tudjak közlekedni lefelé a jegesre taposott úton. Megfordult a fejemben, hogy ha itt elesem és lesérülök, nincs ember aki segítsen, mert ki az a hülye, aki útnak indul ilyen időben?! Ezért is csatoltam fel a csúszásgátlót. Minden pénzt megér ez az eszköz simán, gond nélkül lejutottam célomig. A napot az erdészháztól nem messze lévő kis forrás melletti padok közt, jó későn (este 8-kor) felállított menedékemben zártam.
Nem vagyok túl elégedett, mert a rendelkezésemre álló idő alapján tegnap kellett volna elérjem a táv felét. Nem tudom, hogy be tudom e hozni a lemaradást a nehezebb terepen.

Reggel korán keltem, gyorsan összekészülődtem, mire az első kutyasétáltató jött, már menetben voltam. Hangosan köszöntünk egymásnak és jó vándorlást kívánt. Az első ember eddig, aki egyből tudott hová tenni! Mivel a város mellett haladt a jelzés, ezért minden út letaposva, jegesre fagyva. Vagy kétszer jól meg is csúsztam. Eljött a pillanat, hogy feltegyem a bakancsomra a csúszásgátlót, amit eddig cipeltem a zsákomban. Nagyszerű találmány, egy „mini hágóvas” ami tökéletesen működik. Ahol mások aprókat lépve, mindenbe kapaszkodva óvatoskodtak, ott én határozott léptekkel a szokott tempómban haladtam! Megérte megvenni és cipelni idáig!
A mai szakaszból nagyon tetszett a Remete szurdok a Remete barlanggal…talán nem véletlen. A Hármashatárhegyi panoráma is csodálatos volt, szép tiszta időben messzire el lehetett látni minden irányba! A mai szakaszom a Rozália téglagyárig tartott. Ide jött értem Robi, aki párjával, Krisztivel látott vendégül ma estére. Előző nap kértem tőlük segítséget, hogy itt a város körül hogy tudnék ügyesen táborozni, hogy ne nézzenek „jómódú hajléktalannak”. Erre egyből felajánlották, hogy aludjak náluk, amit örömmel el is fogadtam. Kriszti és Robi együtt teljesítették az OKT-t, és rengeteg hasznos tanácsot tudtak, tudnak adni. Pazar vacsorával fogadtak és közben-utána mentek az ő történeteik a „Kékről” és persze most már az enyémek is. Nagyon jól éreztem magam! Természetesen egy kis gyógy pálinka sem maradhatott el! 🙂
Kriszti idén tavasszal indul egyedi bőr kollekciójával, amiben lesznek táskák, pénztárcák és mindenféle szép dolog. Már láttam pár darabot, ami most még titkos, de annyit mondhatok nagyon precízen, szépen, aprólékosan elkészített holmik! Fishcer Leather néven keressétek!

A pihenő nap után újra úton. Reggel jól bereggeliztünk szalonnás rántottából. Ákos és az Öcskös is elkísért egy darabon ma. Végre egy kicsit az a fajta tél volt, amit szeretek. Kisütött a nap, szikrázott a hó, még napszemüveget is kellett felvenni. A Gerecse továbbra is gyönyörű, ráadásul sok kedves emlékem is van itt, a sziklamászós baráti bulik, medvehagyma szedéssel egybekötve, Lilócám első igazi túrája sátorban alvással, „sziklamászással” mikor 6 éves volt, vagy a túravezető tanfolyam gyakorlati hétvégéje, ami szintén szuper volt. Ilyenformán régi ismerősként üdvözölhettem a Gerecse Kisgerecsei, Pusztamaróti részét. Délutánra aztán elbújt a nap. Elköszöntem Öcsköséktől, megköszönve mindent nekik. 
Utána folytattam az utam Péliföldszentkereszten át Mogyorósbányára, ahol a pecsételő hely is ismerős, a Kinizsi 100 alkalmával anno párszor feküdtem az udvarán a fűben a lábamat pihentetendő, és energiáimat összeszedendő….
A nap vége Tokod után, a Gete csúcsa alatt egy kicsivel volt. Elég későn, 18:50-kor álltam meg. Szélvédett helyen felállított menedékem előtt tüzet raktam és a szokásos esti menetrend szerint zajlott minden. Innen látni a környező települések fényeit. Nagyon szép látvány! Az Esztergomi bazilika is látható volt, míg felfelé jöttem. Megnyugtató érzés, hogy holnap már csak lefelé kell menni a Getéről! Jól tettem, hogy a mai nap végén még megmásztam.

Pihenő nap Ákos barátoméknál. 
Reggel nem kapkodtam a keléssel. Bár a derékaljam megint eresztett egy kicsit. Nem a földig, de nem volt kemény. Komótosan összepakoltam, majd elindultam lefelé a zöld sávon Héregre. A nap is kisütött, csodás reggel volt! Mivel napsütéses oldalban mentem lefelé, sejtettem, hogy fogok látni valami vadat. Így is volt, út közben 2 muflon csapatot is láttam. Nekik is jól esett az elmúlt hideg, borult, ködös napok után egy kicsit napozni! )ezt egyébként mindig meg lehet figyelni télen, ha kisüt a nap, a déli oldalakban mindig napozik a vad. Ilyenkor egy kicsit el is bágyad, ha ügyes az ember és elég halkan tud menni, a szele is jó, akkor egész közel lehet jutni hozzá!
Ákoséknál aztán pihenés, evés, természetesen gyógypálinka a mindenféle légúti problémák megelőzése érdekében! Felszerelés szárítgatás. A derékaljamat is víz alá merítettem, keresendő, hogy hol ereszt, de nem sikerült megtalálni. Reménykedem benne továbbra is, hogy a szelep záró sapka mellé ment egy kis kosz, ami mostanra már távozott, mert ott sem buborékozott a víz alatt.

Reggel egy kicsit elszüttyögtem az időt, így sikerült lekésnem a buszt, de úgy, hogy láttam elmenni. Az Öcskös rendes volt, néztünk vonatot, majd kivitt az állomásra motorral, hogy biztos elérjem. Nem semmi volt a nagy zsákkal a motoron hátul ülni! 😀 A vonatot már elértem, így kisvártatva megérkeztem Szárligetre, ahol tegnap befejeztem a szakaszt.
Nekivágtam ismét. Mivel egy jó órával később indultam neki, mint szoktam, és egy picit nagyobb távot kellett menjek, mint szoktam, ezért sejtettem, hogy a vége nehéz lesz.
Így is alakult. Nap közben többet pihentem, a lábam is többször dörzsöltem át. Étellel is el voltam látva rendesen az Öcskös jóvoltából, aki még szendvicseket is készített! Ez nagyon jónak bizonyult! Egész jól haladtam, de borongós idő volt egész nap, és délután a köd is leszállt. Tatabánya felett a Koldusszállás felé érzékelhető, micsoda zajterhelést jelent az autópálya! Ahogy sötétedett, és a táv még mindig jelentősnek mondható volt, úgy lett egyre nehezebb lelkesnek maradni. Mondjuk úgy nem sikerült. 🙂 Nagyon fárasztó és monoton tud lenni a ködös erdőben a „fénycsőben” (fejlámpám fénye) menetelni. Akár merre nézek, csak a tej köd…2 és fél órán keresztül.De mentem tovább, mert a Bánya hegyi erdészházi pecsétet mindenképp el szerettem volna érni, ha törik, ha szakad, holnap pihenő napom lesz Héregen Ákos barátomnál, ami innen „egy köpésre” van! Szerencsére nem tört és nem szakadt semmi, de a pecsétet elértem. Nem is volt olyan egyszerű a tej ködben megtalálni azt a tölgyfát, amin rajta van, de csak sikerült. Utána visszamentem a kék és a zöld sáv találkozásához (holnap a zöld sávon kell lemenjek Héregre), ott tábort vertem, gyorsan megvacsoráztam, aztán el is nyomott az álom. Olyan fél 9 felé lehetett.

Reggel időben keltem. A derékaljam egy kicsit gyanús, mert reggelre majdnem a földön ébredtem, úgy leeresztett. Modjuk éjszaka szoktam egy kicsit „szabályozni” a keménységét, mivel oldalt fekve alszom leginkább, és nem szeretem, ha megnyomja a forgómat, mert akkor másnap nincs menet. Ilyenkor leeresztek egy kis levegőt belőle, amíg rugalmasabb lesz. Gondoltam, kicsit túleresztettem félálmomban.
Már teljesen összepakoltam, épp induláshoz öltöztem (illetve vetkőztem, mert menetben nem sok ruha van rajtam, bőven melegít a nagy zsák), mikor a szemem sarkából mozgást láttam. Odanézek, tőlem kb. 20m-re az úton engem néz egy hiv. vadász és az általa kísért vendég. Odaintettem nekik, erre a kísérő visszaintett, majd megindult tovább. A vendég csak nézett, nem tudta mire vélni a dolgot. Menet közben is vissza-vissza nézett még…Mivel én is voltam ilyen helyzetben, tudom, mit gondolt a hiv. vadász, de az is biztos, hogy profi volt, nem hepajkodott, nem bosszankodott, ment tovább csendben egy ígéretesebb hely felé. Így lehet a legjobban megoldani az ilyen helyzetet, mert a fölösleges szájtépés, vita csak elriasztja a vadat, csökkenti az esélyeket. Később aztán, már mikor úton voltam hallottam lövést nagyjából abból az irányból, amerre mentek ők. Tiszta szívből remélem, hogy nekik is sikerült az, amiért hajnalban kimentek oda!
Bevallom, a Vértes eddig nekem valahogy mindig kimaradt a túráimból. Nagyon tetszett a vidék, a rengeteg sziklájával! Meg is tréfált rendesen, azt hittem, csak átsuhanok rajta és kész….Hát nem így történt, folyamatos fel-le. És nem is mondanám, hogy olyan lankákon! 🙂 Az utak viszont elég rosszak voltak! Ahol erdészeti úton megy a jelzés, az szétjárva nagy gépekkel, ahol pedig ösvényeken, ott rengeteg keresztbe dőlt fán kell keresztülakrobatikázni, ami valljuk be egy közel 30 kg-os zsákkal nem vidám mutatvány. 
A Rockenbauer emlékfa és a Vitányvár volt az, amit kiemelnék a mai napból! Valamit délben, utam során először pont ott és pont akkor volt egy pihenőhely, amikor kellett! Nagyon megörültem neki! Még a nap is kisütött egy kicsit! Kell ennél több? Gyönyörű, napsütéses, havas erdőben túrázni! Estére visszautasíthatatlan meghívásom volt az Öcskösékhez (Satu barátom) Tatabányára. A napi menet vége Szárligeten volt, ahol a pecsételést követően buszra szálltam. Ezzel a Vértesi szakasz is sikeresen teljesítésre került.
Az este jól telt, csaknem 1 éve nem láttuk egymást, így volt mit megbeszélni! Nagyon köszönöm mindent, Öcskös, jó volt! Este későn aludtunk el.