A kéktúra: 48+1 nap

Az első nap itthon. Kicsit fura volt. Ismét a saját ágyamban aludni, a “megszokott” környezetben. Reggel csak fél hétkor kellett volna kelni…de nem úgy van az, nem lehet egyből átállni. Sváb beütésemnek köszönhetően a biológiai órám németes precizitással jelezte, hogy bár még messze van a beállított ébresztési idő, nincs tovább alvás, mert ilyenkor szoktunk kelni és csak perceim vannak, hogy elhagyjam az ágyat a lakás legkisebb helyisége felé. Így viszont tudtam kelteni a gyerekeket. Milyen jó is ez, hogy hiányzott! Reggel együtt mentünk iskolába. Én vezettem. Hát, ez is fura, így 50 nap után. Még jó, hogy közel a suli. Onnan viszont Orsi ment tovább dolgozni autóval, én pedig gyalog haza. Milyen könnyű így, zsák nélkül! Mire pont bemelegednék, már itthon is vagyok. Fura. Olyan kicsit szűk…még vinnének a lábaim, estig. 
Aztán telefonálás kezdődik, nagyjából egész délutánig. Sorban hívok mindenkit, aki segített. Megköszönni! Mert igenis nagyon sokat jelent! És nekik is, mert mindenki örült, hogy bejelentkeztem, jeleztem. Bizony nélkülük nehezebb lett volna!
Aztán felszerelés karbantartás, rendezgetés. Ponyvák kiteregetése, hogy száradjanak. A vegyvédelmi eljárás alá eső szintű szennyesem kimosása, teregetése. Hálózsákom kimosása. A kimosott anorákom újra impregnálása. Késem megélezése, baltám élezése, olajozása, bőr tokok átkenése. Bakancsom szárítgatása, de az csak óvatosan, nehogy kirepedezzen a bőr a hirtelen száradástól. Csajka elsikálása..ráfért már. Maradék tartós kaják rendezése, elpakolása. Megannyi jól ismert, apró teendő, ami segít egy kicsit levezetni a túrát. És elmékezni is. 
Aztán mérlegre állás…áll leesik, majdnem 14kg fogyás. Sejtettem, hogy sok lesz, de erre nem számítottam!
Délután ismét a gyerekekért a suliba. Ma van Gelcsókám születésnapja! Megünnepeltük azt is becsülettel! 
Lassan “vissza a civilizációba”. 
És mennyi minden másabb: értékeli az ember a csapból folyó melegvizet kézmosáshoz (kézmosás, érted, kézmosás bármikor!), az asztalnál ülve elfogyasztott meleg ebédet, egy szál pólóban ülve…a gyerekek csivitelését, mert mindent el kell mesélni ám, ami ez alatt az idő alatt történt. És Borsókám szemébe nézni, mosolyogva. Kerekedő pocakját megsimogatni.
Megérkeztem….igen. Itthon vagyok.

%d blogger ezt szereti: