Reggel hallottam, hogy pötyög még valami. Felnéztem, és láttam, hogy a ponyva be van hajolva! Akkor ez nem eső, hanem hó! És úgy is volt. Esett a hó, végre megint! Így indultam útnak. Borult volt az ég, gondoltam nem is fog elállni! Nem is állt el egész nap! Szépen esett, mosolyt csalva az arcomra. A hóréteg csak vastagodott, egyre nagyobb munka lett törni az utat a szűz hóban. Zádorfalva után az út kissé be volt nőve kökénnyel, ezzel-azzal. Úgy éreztem magam, mint régen disznóhajtáson. Az erdő, a dombok a hegyek minden hófehér! Imádom egyszerűen! Aggtelekre beérve azért már fáradt voltam az egész napos hóban gázolástól, de tovább kellett menjek Jósvafőig, hogy meglegyen a napi menet. Aggteleken a látogató központban a nénik meggyőztek, hogy jobb, ha szálláson alszom itt a nemzeti park területén. Adtak is telefonszámot Jósvafőn szállás ügyben. Felhívtam, és annyira olcsó volt, hogy könnyen beadtam a derekam. Jósvafőn a faluba beérve lekapcsoltam a fejlámpám, majd egy fél perc múlva lekaptam a sapkám, hogy lerázzam a havat…hát sikerült jól az aszfalthoz csapni a lámpám, nem is világít. Olyan mérges lettem! Szeretem ezt a lámpát, nagy segítség az éjszakai meneteknél. Van egy tartalék lámpám, de annak közel sem olyan jó a fénye.
Hulla fáradtan érkeztem a szállásra. Valóban olcsó volt, nem véletlen. Mindegy, meleg van és fedett hely…
A vacsorám igazi „moslék” volt: zacsis leves+rizs+maradék vörös lencse+füstli+ valamilyen megmagyarázhatatlan okból a maradék morzsalékos kenyeret is beleraktam a végén. Na ez adta meg a klasszikus moslék látványt. Kicsit fura volt elsőre, de a mai nap után úgy éreztem, ennél finomabb, táplálóbb étel nincs!
És a havazás még mindig nem állt el…hogy holnapra mekkora hó lesz? Remélem azért tudok majd haladni.
