Reggel olyan rántottát kaptam, hogy csak na! Jó szalonnás-kolbászos-hagymás, igazi magyaros! Reggeli után elbúcsúztam és útnak indultam. A Lázbérci víztározó csodaszép látványt nyújtott ilyen havas környezetben. Egy terepfutó futott szembe velem. Ráköszöntem, ahogy mindenkire, erre rám mutatott és ennyit mondott: „Óriási vagy, kitartást!” Hát be kell valljam, nagyon jól esett! Feldobta az egész napomat! Csak utána tudtam kiáltani, hogy Köszi, ahogy elrobogott. Kedves ismeretlen terepfutó! Ha olvasod ezt, légyszi jelentkezz!
Később az upponyi szoros látványa nyűgözött le, annak ellenére (vagy éppen azért) mert jött-ment a köd. Ez is egy olyan látnivaló, amit érdemes megnéznie minden errefelé járó embernek, vagy kifejezetten úti céllá tenni! Hatalmas komor sziklafalak közt vezet az út. Csodálatos! Uppony után kezdődött a cuppogós, olvadó havas-sáros rész. Eléggé lelassított a terep, de cserébe az erdő még fehér volt. A fákról potyogott az olvadó hó, ezért felcsaptam az anorákom kapucniját, így nem a nyakamba hullott. Az ebédemet a Háromkő kilátó pontnál fogyasztottam el. A köd jött-ment, így néha messzebb, néha többet láttam a tájból. Tiszta időben fantasztikus lehet a látvány! Ebéd után kisütött a nap, mire az upponyi hegységből leértem, a köd is eltűnt. Putnokon pecsét, majd indulás tovább Kelemér felé. Putnoknak az a vége hogyis mondjam: érdekes atmoszférájú hely…de a kék túra célja az is, hogy élő képet kapjunk az ország lakosságáról, egyes területek kulturális sajátosságairól…hát lehet képet kapni az biztos. Ahogy haladok kelet felé, egész a zemplénig egyre mélyebb, egyre részletesebbet…éltem már erre felé, tudom mire számíthatok.
A táboromat Kelemér előtt 1,5 km-re az erdőben állítottam fel, a facsonkokból ítélve a falopó zónában…
Elalvás előtt hallottam, hogy esni kezd. Gondoltam, ha már a menedékben vagyok, had essen!
