Reggel egy kicsit elszüttyögtem az időt, így sikerült lekésnem a buszt, de úgy, hogy láttam elmenni. Az Öcskös rendes volt, néztünk vonatot, majd kivitt az állomásra motorral, hogy biztos elérjem. Nem semmi volt a nagy zsákkal a motoron hátul ülni! 
A vonatot már elértem, így kisvártatva megérkeztem Szárligetre, ahol tegnap befejeztem a szakaszt.
Nekivágtam ismét. Mivel egy jó órával később indultam neki, mint szoktam, és egy picit nagyobb távot kellett menjek, mint szoktam, ezért sejtettem, hogy a vége nehéz lesz.
Így is alakult. Nap közben többet pihentem, a lábam is többször dörzsöltem át. Étellel is el voltam látva rendesen az Öcskös jóvoltából, aki még szendvicseket is készített! Ez nagyon jónak bizonyult! Egész jól haladtam, de borongós idő volt egész nap, és délután a köd is leszállt. Tatabánya felett a Koldusszállás felé érzékelhető, micsoda zajterhelést jelent az autópálya! Ahogy sötétedett, és a táv még mindig jelentősnek mondható volt, úgy lett egyre nehezebb lelkesnek maradni. Mondjuk úgy nem sikerült. 
Nagyon fárasztó és monoton tud lenni a ködös erdőben a „fénycsőben” (fejlámpám fénye) menetelni. Akár merre nézek, csak a tej köd…2 és fél órán keresztül.De mentem tovább, mert a Bánya hegyi erdészházi pecsétet mindenképp el szerettem volna érni, ha törik, ha szakad, holnap pihenő napom lesz Héregen Ákos barátomnál, ami innen „egy köpésre” van! Szerencsére nem tört és nem szakadt semmi, de a pecsétet elértem. Nem is volt olyan egyszerű a tej ködben megtalálni azt a tölgyfát, amin rajta van, de csak sikerült. Utána visszamentem a kék és a zöld sáv találkozásához (holnap a zöld sávon kell lemenjek Héregre), ott tábort vertem, gyorsan megvacsoráztam, aztán el is nyomott az álom. Olyan fél 9 felé lehetett.
