Reggel időben keltem. A derékaljam egy kicsit gyanús, mert reggelre majdnem a földön ébredtem, úgy leeresztett. Modjuk éjszaka szoktam egy kicsit „szabályozni” a keménységét, mivel oldalt fekve alszom leginkább, és nem szeretem, ha megnyomja a forgómat, mert akkor másnap nincs menet. Ilyenkor leeresztek egy kis levegőt belőle, amíg rugalmasabb lesz. Gondoltam, kicsit túleresztettem félálmomban.
Már teljesen összepakoltam, épp induláshoz öltöztem (illetve vetkőztem, mert menetben nem sok ruha van rajtam, bőven melegít a nagy zsák), mikor a szemem sarkából mozgást láttam. Odanézek, tőlem kb. 20m-re az úton engem néz egy hiv. vadász és az általa kísért vendég. Odaintettem nekik, erre a kísérő visszaintett, majd megindult tovább. A vendég csak nézett, nem tudta mire vélni a dolgot. Menet közben is vissza-vissza nézett még…Mivel én is voltam ilyen helyzetben, tudom, mit gondolt a hiv. vadász, de az is biztos, hogy profi volt, nem hepajkodott, nem bosszankodott, ment tovább csendben egy ígéretesebb hely felé. Így lehet a legjobban megoldani az ilyen helyzetet, mert a fölösleges szájtépés, vita csak elriasztja a vadat, csökkenti az esélyeket. Később aztán, már mikor úton voltam hallottam lövést nagyjából abból az irányból, amerre mentek ők. Tiszta szívből remélem, hogy nekik is sikerült az, amiért hajnalban kimentek oda!
Bevallom, a Vértes eddig nekem valahogy mindig kimaradt a túráimból. Nagyon tetszett a vidék, a rengeteg sziklájával! Meg is tréfált rendesen, azt hittem, csak átsuhanok rajta és kész….Hát nem így történt, folyamatos fel-le. És nem is mondanám, hogy olyan lankákon! 🙂 Az utak viszont elég rosszak voltak! Ahol erdészeti úton megy a jelzés, az szétjárva nagy gépekkel, ahol pedig ösvényeken, ott rengeteg keresztbe dőlt fán kell keresztülakrobatikázni, ami valljuk be egy közel 30 kg-os zsákkal nem vidám mutatvány. 
A Rockenbauer emlékfa és a Vitányvár volt az, amit kiemelnék a mai napból! Valamit délben, utam során először pont ott és pont akkor volt egy pihenőhely, amikor kellett! Nagyon megörültem neki! Még a nap is kisütött egy kicsit! Kell ennél több? Gyönyörű, napsütéses, havas erdőben túrázni! Estére visszautasíthatatlan meghívásom volt az Öcskösékhez (Satu barátom) Tatabányára. A napi menet vége Szárligeten volt, ahol a pecsételést követően buszra szálltam. Ezzel a Vértesi szakasz is sikeresen teljesítésre került.
Az este jól telt, csaknem 1 éve nem láttuk egymást, így volt mit megbeszélni! Nagyon köszönöm mindent, Öcskös, jó volt! Este későn aludtunk el.

Hajnalban éreztem, hogy valami csapdos az arcomba néha. Azt hittem esőpermet. Mikor szólt az ébresztő, majd kibújtam a hálózsákomból és körülnéztem, meglepve láttam, hogy fehér minden. Az eddigi időjárás után el sem akartam hinni. Nagyon megőrültem neki, hisz végig ilyen időt szerettem volna! Olyan ez nekem, mint másnak egy karibi nyereményút! Nekiindultunk a napi menetnek és az arcomon letörölhetetlen mosoly volt végig. Imádom a telet, a havat, a havas hegyeket, erdőt. Hát most megkaptam! Az út is csodás volt a Galya patak völgyében, majd a gerincen Bodajk felé. Bodajknál Máté és Rosen elköszönt, mentek haza, nekik csak ennyi idő jutott most túrára. Menet közben hosszasan ecsetelték, ha hazamennek, megszárítják a felszerelést, beülnek egy kád forró vízbe (Rosen termál fürdőben 2 órás áztatást mondott), esznek, melegben átöltöznek, stb. Erre én rövid tárgyilagossággal közöltem kit hogy fogok kinyírni, ha nem fejezik be… 😀
Máté felvilágosított, hogy a telefonomat használhatom repülős üzemmódban is, ekkor nem merül nagyon az akksi a hálózat keresés miatt, de tudom használni a fényképezőt, meg az egyéb alkalmazásokat. Ez teljesen felvillanyozott (látszik mennyire értek a technikai kütyükhöz).
Köszönöm, srácok, hogy itt voltatok, jól esett a sok nevetés, hülyülés, a jó tanácsok! Adott egy kis lendületet a továbbiakhoz!
Ezután indultam tovább, Csókakő, Gánt majd Mindszentpusztáig. 
Természetesen Csókakő előtt jól megpakoltam a hátizsákomat a Rosentől kapott kolbásszal, szalonnával, miegymással, meg vásároltam is hozzá ezt-azt. Ha már nagy emelkedő következik, legyek következetes…  😀 
Gánt előtt a Géza pihenőnél találkoztam egy párral, akikkel beszélgettem egy kicsit. Forró teával kínáltak, ami nagyon jól esett, köszönet nekik érte! Gánton a vendéglőbe beültem pecsételés után és kértem egy korsó csapolt barna sört. Ez elég lendületet adott az utolsó menetre mára! A táborom Mindszentpuszta után állítottam fel, raktam tüzet (a mai nap után különösen jól esett), főztem levest+virslit és jól belaktam.

Reggel mikor ébredtünk még mindig esett az az alattomos fajta, apró szemű, áztató eső. Ki is tartott majdnem egész nap. Délután átváltott havas esőbe. Ennek megfelelően a kedélyállapotunk sem volt felhőtlen. Azért tudtunk nevetni egy egy jó poénon, de nem annyit mint tegnap. A mai szakaszból számomra a legszebb rész a Bakonykúti előtt található fenyves-vadregényes gerincen vezető ösvény volt. Nem bírtam betelni a látvánnyal. Itt meg is álltunk egy rövidebb pihenőre, közben gyönyörködhettünk a mély szurdokvölgy túloldalán látható sziklákban. Külön nehézség volt, hogy sehol nem találtunk nyitva semmilyen helyet, ahol egy kicsit megmelegedhettünk volna napközben. Az ebédet is egy zártabb buszmegállóban fogyasztottuk el, legalább a szél nem ért minket és le tudtunk ülni egy kicsit. A fehérvárcsurgói víztározó meglepett a méretével (nem láttam még eddig). Azon az oldalon, ahol bejöttünk a sziklán vezető út is tetszett. Estére Fehérvárcsurgó után egy fedett pihenőben táboroztunk le. Ma 33 km-t tettünk meg. Jól meghúztuk ismét. Gyors kipakolás, meleg vacsora és hamar nyugovóra térés….

Ismét úton. Reggel csatlakozott hozzám Rosen és Máté barátom. Rosen példaképem is abból a szempontból, hogy 2 éve végig csinálta az egész Kék Kört egyhuzamban. Máté is tapasztalt túrázó. Természetesen egész nap ment a röhögés, a jobbnál jobb storyk, és közben tapasztalat csere, hasznos, jó tanácsok. Meg természetesen némi sör is a B vitamin szint és a megfelelő szénhidrát bevitel jegyében. Csodaszép helyeken jártunk ma is, kiemelném a Bakonynána után található Római fürdőt. Kis kitérő, de nagy kár lett volna kihagyni! Természetesen ma is esett szinte egész nap. Ennek megfelelően éjszakára a Hamuházat jelöltük meg célnak, ahol egy kis fedett teraszon mindnyájan kényelmesen elfértünk, szárazon lehettünk a felszerelésünkkel együtt. Vacsora előtt Jägermeister-el „koccintottunk” ami után jobban csúszott az étel. Ma is sokat mentünk, jól esett a pihenés.

Pihenő nap. A bokám nem javul rohamosan (persze mitől is javulna, hiszen kapja a terhelést rendesen), de legalább nem is romlik. Remélem ez a kis pihenő ismét tölt bele egyheti járóképességet.
Akksik, powerbank feltöltése is fontos dolog! Ha kontakt hibás a töltő, kicsit meg kell mókolni a rendszert…Töltő rágumizva egy darab fatwood-ra, hogy meglegyen a kontakt.
Bőséges reggeli, ebéd, vacsora. Pihenés. Fel kell töltődjek, ugyanis holnap csatlakozik 2 barátom a hétvégére, akik kicombosodva, erőtől, mehetnéktől duzzadva érkeznek…😀
Régi barátom, Helga, akinél pihenőmet töltöm, egyedi vadász ékszereket készít. Orsinak is van tőle több darabja! Érdemes böngészni az ő oldalát is! 

ITT ÉRHETŐ EL!

Ma Zircre kell beérnem, ahol egykedves barátom vár, nála fogom eltölteni a hétre eső pihenő napomat. Ezért még tegnap este hangosan mondtam is: ha esnie kell a héten, akkor holnap és holnap után essen! Hát így is lett, mert reggel arra ébredtem, hogy kopog az eső a ponyvámon. Bárcsak minden „kívánságom” így teljesülne! 😀Nem baj, gondoltam, ma este száraz meleg helyen alszom, jöhet bármi. JÖTT. Mire felértem a Kőris hegyre folyamatosan esőben, majd szitáló ködben ahol a látótávolság 50m alatt volt, átáztam teljesen. Felfelé menet meg kellett állnom többször is, kicsit pihenni, enni, lábat masszírozni. Ilyenkor próbáltam mindig szélvédett helyre húzódni, hogy ne fázzak ki. Mire felértem a kilátóhoz a pecsételő helyre, kívül-belül csurom vizes voltam. Először a kilátó alatt gyorsan átöltöztem szárazba, majd így átmelegedve megejtettem a pecsételést. Kicsit pihentem, majd irány lefelé. Menet közben Kisszépalma pusztánál volt fedett esőbeálló. Itt leültem, megebédeltem „kultúr körülmények közt”. Azután nekirugaszkodtam Borzavár felé. Végig ködben mentem. Gondoltam is, nem sokat látok a Bakonyból, csak az út melletti 50-50 m-t, amennyit a köd enged láttatni. Azon gondolkodtam menet közben, milyen feltárt stabilizált, szilárd buroklatú utakkal a Bakony. Ez nem csak erdészeti célú úthálózat…
Viszonylag hamar, du. 4-re beértem Zircre az állomáshoz, ismét elázva, ahová jöttek értem. Este bőséges vacsora, gyógypálinka és kalóriapótló barna sör, élménybeszámoló, meleg zuhany volt a program.

A napi első pecsételés Úrkúton volt. A kút -amiről a község a nevét kapta- utcájában egy bácsika kint volt az udvaron. Ráköszöntem, és kértem tőle ivóvizet. Szívesen adott, közben beszélgettünk egy kicsit.
Az Úrkúti őskarszt fantasztikus látvány volt még ebben a borongós, ködös időben is! Aztán az erdőben egy szarvas csapat ugrott meg tőlem, de még idejében észrevettem őket ahhoz, hogy egy snittet készítsek róluk videóval. Ennek nagyon örültem!. Városlőd, majd Németbánya következett. Németbányán a pecsételő helynél egy háznál az udvaron kint volt egy bácsi.Ráköszöntem, és kértem egy kis ivóvizet.mikor a kapuhoz jött, láttam miyen huncut szemű. Jót beszélgettünk. Alternatív útvonalakat ajánlott, ha nem bírnám a kaptatókat a nagy zsákkal, mert: „Bakonybél nincs messze, 8 km, kényelmesen másfél óra gyalog. Ahogy elnézem a zsákját, azért magának ez nem lesz olyan könnyű…”😀 Megköszöntem a vizet, a tanácsokat és indultam tovább a kék sávon. 🙂
Az éjszakát Bakonybél előtt egy óra járásnyira töltöttem egy lejtőpihenős részen. Tűzifám volt bőven, közel, így rendes tüzet raktam, főztem jó sok rizzsel levest, megsütöttem a másnap reggelire szánt szalonnát, csöpögtettem hozzá zsíros kenyeret. Kicsit szárítgattam a nyírfakérget, amit pár napja szedtem, ugyanis tiszta vizes volt. A felszerelésemnek is jót tett egy a tűz melege, kicsit szikkadt az is. Vacsora, aztán alvás.
Mivel ma is a kamerámat használtam fotózásra főként, csak egy fotót tudtam beszúrni.

Reggel ismét esős-csöpögős időre ébredtem. Csüggesztő, sárban csúszkálós, ködös menet következett. Az első pecsét a Csicsói erdészháznál került a füzetbe. Utána irány Nagyvázsony. Menet közben a régi pálos kolostor romok nagyon tetszettek! Nagyvázsonyban a Kinizsi vár is érdemes látnivaló. Ismét készletfeltöltés a boltban, természetesen a Kab hegyi kaptató előtt, hogy sport teljesítmény értéke is legyen a dolognak. 😀
Bevásárlás után beültem egy kávézóba, rendeltem 2 hamburgert és egy sört. Ünnepi ebédnek is mondhatjuk, ugyanis a 12.napra kellett elérnem a táv negyedét, ami nagyjából Nagyvázsonyra esik. Sikerült! Közben telefon töltés, amíg ettem. 
Ezután irány a Kab hegy. Végig emelkedőn, jó hosszan. Kezdem érezni a mazochista vonalat a túrámban, hogy mindig az ilyenek előtt vásárolom tele a hátizsákomat…Maga a vidék nagyon tetszett ismét. Láttam gím bikákat, muflon csapatot. Mire előkotortam a kamerát, már csak egy magányos kos volt, aki vállalta a filmszerepet. De őt legalább sikerült felvenni. Kab hegy tetején csodálatos látvány fogadott: a felhők fölé érve tiszta égbolt és ragyogó naplementébe hajló napsütés! Aztán lassan ereszkedés vissza a köd birodalmába. A táborom is a Kab hegyről lefelé egy síkabb részen állítottam estére, még szürkületben. olyan köd volt, hogy nem is mertem nagyon eltávolodni a felszerelésemtől, nehogy aztán ne találjam meg. Tüzet ma sem gyújtottam, inkább korábban pihenni tértem.