A kéktúra

Reggel hallottam, hogy pötyög még valami. Felnéztem, és láttam, hogy a ponyva be van hajolva! Akkor ez nem eső, hanem hó! És úgy is volt. Esett a hó, végre megint! Így indultam útnak. Borult volt az ég, gondoltam nem is fog elállni! Nem is állt el egész nap! Szépen esett, mosolyt csalva az arcomra. A hóréteg csak vastagodott, egyre nagyobb munka lett törni az utat a szűz hóban. Zádorfalva után az út kissé be volt nőve kökénnyel, ezzel-azzal. Úgy éreztem magam, mint régen disznóhajtáson. Az erdő, a dombok a hegyek minden hófehér! Imádom egyszerűen! Aggtelekre beérve azért már fáradt voltam az egész napos hóban gázolástól, de tovább kellett menjek Jósvafőig, hogy meglegyen a napi menet. Aggteleken a látogató központban a nénik meggyőztek, hogy jobb, ha szálláson alszom itt a nemzeti park területén. Adtak is telefonszámot Jósvafőn szállás ügyben. Felhívtam, és annyira olcsó volt, hogy könnyen beadtam a derekam. Jósvafőn a faluba beérve lekapcsoltam a fejlámpám, majd egy fél perc múlva lekaptam a sapkám, hogy lerázzam a havat…hát sikerült jól az aszfalthoz csapni a lámpám, nem is világít. Olyan mérges lettem! Szeretem ezt a lámpát, nagy segítség az éjszakai meneteknél. Van egy tartalék lámpám, de annak közel sem olyan jó a fénye. 
Hulla fáradtan érkeztem a szállásra. Valóban olcsó volt, nem véletlen. Mindegy, meleg van és fedett hely…
A vacsorám igazi „moslék” volt: zacsis leves+rizs+maradék vörös lencse+füstli+ valamilyen megmagyarázhatatlan okból a maradék morzsalékos kenyeret is beleraktam a végén. Na ez adta meg a klasszikus moslék látványt. Kicsit fura volt elsőre, de a mai nap után úgy éreztem, ennél finomabb, táplálóbb étel nincs!
És a havazás még mindig nem állt el…hogy holnapra mekkora hó lesz? Remélem azért tudok majd haladni.

Reggel olyan rántottát kaptam, hogy csak na! Jó szalonnás-kolbászos-hagymás, igazi magyaros! Reggeli után elbúcsúztam és útnak indultam. A Lázbérci víztározó csodaszép látványt nyújtott ilyen havas környezetben. Egy terepfutó futott szembe velem. Ráköszöntem, ahogy mindenkire, erre rám mutatott és ennyit mondott: „Óriási vagy, kitartást!” Hát be kell valljam, nagyon jól esett! Feldobta az egész napomat! Csak utána tudtam kiáltani, hogy Köszi, ahogy elrobogott. Kedves ismeretlen terepfutó! Ha olvasod ezt, légyszi jelentkezz!
Később az upponyi szoros látványa nyűgözött le, annak ellenére (vagy éppen azért) mert jött-ment a köd. Ez is egy olyan látnivaló, amit érdemes megnéznie minden errefelé járó embernek, vagy kifejezetten úti céllá tenni! Hatalmas komor sziklafalak közt vezet az út. Csodálatos! Uppony után kezdődött a cuppogós, olvadó havas-sáros rész. Eléggé lelassított a terep, de cserébe az erdő még fehér volt. A fákról potyogott az olvadó hó, ezért felcsaptam az anorákom kapucniját, így nem a nyakamba hullott. Az ebédemet a Háromkő kilátó pontnál fogyasztottam el. A köd jött-ment, így néha messzebb, néha többet láttam a tájból. Tiszta időben fantasztikus lehet a látvány! Ebéd után kisütött a nap, mire az upponyi hegységből leértem, a köd is eltűnt. Putnokon pecsét, majd indulás tovább Kelemér felé. Putnoknak az a vége hogyis mondjam: érdekes atmoszférájú hely…de a kék túra célja az is, hogy élő képet kapjunk az ország lakosságáról, egyes területek kulturális sajátosságairól…hát lehet képet kapni az biztos. Ahogy haladok kelet felé, egész a zemplénig egyre mélyebb, egyre részletesebbet…éltem már erre felé, tudom mire számíthatok.
A táboromat Kelemér előtt 1,5 km-re az erdőben állítottam fel, a facsonkokból ítélve a falopó zónában…
Elalvás előtt hallottam, hogy esni kezd. Gondoltam, ha már a menedékben vagyok, had essen!

Pihenő nap.
Nagyon rám fért már. A Mátra és a Bükk egymás után pihenő nélkül igencsak megviselte a bokám. Most jobban bedagadt, mint eddig. De a pihenés, és a jég, amit a fogadó tulajdonosa ajánlott egyből, mikor beszélgettünk, jót tett. Többször jegeltem. Szépen visszahúzódott a körülményekhez képest. Az ezután következő szakaszokon talán már nem kap ekkora terhelést. A fogadóról is meg kell emlékezzek: Aranykehely fogadó Dédestapolcsányon. A személyzet nagyon segítőkész és kedves, a főnökasszony pedig nagyon jó ember. Jó konyhája van, bőséges reggelit kaptam, az ebédre és a vacsorára sem lehet panaszom, finom volt és kiadós! Jó szívvel ajánlom annak aki erre jár! 
Reggel esett az eső, majd szépen átváltott havazásba. Sajnos nincs elég hideg, így latyakos hó van mindenütt. Remélem holnapra fagy egy kicsit, mert úgy könnyebb lenne a menet. 
Volt felszerelés karban tartás, beszámoló írás-szerkesztés is, mint ilyenkor rendesen. Akksik feltöltése, stb.
Holnap újra vissza az ösvényre, irány tovább Aggtelek felé!

Reggel nehezen keltem. Viszonylag gyorsan elkészültem, jól bereggeliztem és útnak indultam borult időben. Néha kicsit csepegett az eső. A kedvem viszont jó! Este szétszedtem a telefonom, betettem két főző tasakos rizs közé szárítandó a technikát, majd reggel összeraktam. Bekapcsoltam, elindítottam a Locust, állítottam a helymeghatározási opción és láss csodát működik újra a GPS! Nem mintha olyan sokat használtam volna, de jó a tudat, hogy szükség esetén ott van! Figyeltem az evésre és a pihenésre is, így jól haladtam. Két napja érzem, hogy nagyon húzza a zsák a vállam, alig bírom, többször kell megállnom. Na, gondoltam ez már a kimerülés stádiuma, mígnem észrevettem, hogy annyit fogytam, hogy a derék heveder lötyög rajtam! Hát itt a hiba! A kesztyűimet alá tettem, de kevésnek bizonyult. Erre kitömtem zoknival a kesztyűket, úgy tettem a derékheveder alá. Így már elég volt, hogy jól összehúzva ismét betöltse szerepét és tehermentesítse a vállaimat valamelyest! Innentől kezdve ismét „könnyebb lett” a zsák.
Szarvaskőtől Bélapátfalváig csodás az út, főleg a Szarvaskő fölötti része! Mindenképp érdemes megnéznie mindenkinek ha csak azt is! A Gilitka kápolna is szép, rendezett réten van. A Bélkő látványa is lenyűgöző! Délután 1-re értem el Bélapátfalvát, ahol csatlakozott hozzám NLG Laci barátom. Nála pihentem egy pár órát, amíg befejezte a munkáját, aztán indultunk tovább a Cserepes kői barlanghoz, már sötétben, lámpával, ahol az éjszakát töltöttük el. Befűtöttünk a vaskályhába, megfőztük rajta a vacsoránkat és ittunk egy kis Unicumot, szigorúan a gyomor zavartalan működése érdekében! Sokáig beszélgettünk, rég találkoztunk már.

Reggel nehezen indult a nap, ébredéstől kezdve. Borongós reggel fogadott. Összekészültem rekord lassúsággal, majd útnak indultam. Van egy pont a kéken, amin túl még sosem mentem itt a Mátrában. A Cserepesi nyereg vadászkunyhó az. Mindig kíváncsi voltam, milyen tovább. Most megtudtam és nem csalódtam! Szép kilátás végig. Oroszlánvárnál csodás panorámádan rövid pihenő. Viszont elszámoltam az evést, így nagyon lassan és nyögve nyelősen haladtam. Út közben azon kuncogtam, hogy a Mátrában mennyi MTSZ-es útjelző beton oszlopocskát láttam. Kb annyit, mint az országban eddig összesen. Valamiért a Mátrába több jutott sokkal…Délután 2-re értem Sirokra. Ott aztán alaposan bevásároltam. Eszembe jutott, hogy még nem vettem az út során túrót, ami az egyik „csodaszer”. Most pótoltam! A siroki vár alatt alaposan megebédeltem 3óra körül. Ahogy elkezdett dolgozni bennem a táplálék, egész más lett a világ! Igaz ugyan, hogy lámpával, de sikerült behoznom a napi távot. Végül Szarvaskő előtt a Gilitkánál vertem tábort. Volt jó tüzem, teám, levesem. Jól bevacsoráztam, és eldöntöttem (újra) hogy odafigyelek az evésre, mert az az egyik legfontosabb dolog a siker szempontjából! Ha tele a gyomor, pörög a motor! 😀 
Jó holdfénynél aludtam el.

Reggel ébredés után összeszedtem magam és átmentem az étkező házba. Olyan szalonnás rántottát kaptam, hogy ihaj! Induláskor kisütött a nap (Bea szerint János rendelte nekem- és el is hiszem nekik), így jóllakva, vidáman indultam útnak. Végig a Mátra gerincen. Csodálatos ez a táj! A napsütésnek és a szélnek köszönhetően kristálytiszta lett a levegő és nagyon messzire lehet látni. Olyan kilátás volt, hogy alig haladtam, folyton megálltam és csak ámultam. Még a Tátrát is hibátlanul lehetett látni! Ez a csoda elkísért majdnem egész nap. Galyatetőtől már ismerem a szakaszt, ott is elképesztő a panoráma. Sokszor láttam már, de nem bírok vele betelni. És innen már látszik következő célpontom a Bükk is! A Kékesre olyan du. 4 körül értem fel. Parádés a sípàlya szélén felfelé caplatni a nagy zsákkal. A síelők csak nézték, ki ez a marha, aki gyalog jön fel, mikor ott megy mellette a sífelvonó. Volt, aki odaszólt: ez az igazi sport! 😀
Kékesen a kötelező csúcsfotó után pecsételés, majd indulás tovább, hogy meglegyen a napi táv. És itt elkövettem egy hibát. Az ösvény jegesre volt taposva. Gondolkodtam, hogy felkapjam e a csúszásgátlót…de minek, mindjárt jobb lesz…hát nem lett, mígnem az északi oldalban akkorát estem, mint az ólajtó. Az elhajított túrabotom is diszkréten tarkón vágott, mintegy figyelmeztető jelleggel. Összekapartam magam, anyáztam egy pár percig, de sajna csak magamra lehettem mérges. A karom is jól odavertem, de működik, így csak nem tört el. Ezrek után felcsatoltam a csúszásgátlót, ami nélkül valószínűleg nem jutottam volna messze. Végül a mai szakasz vége a Hármashatár erdészháznál lett az esőbeállóban, este fél hétkor. Egyébiránt csodás holdfény van! De nem sokáig élvezhetem, mert ma is kihajtottam a maximumot magamból, így hamar alvás.

Reggel ismét később keltem. Körülményekhez képest gyorsan elkészültem és útnak indultam az olvadó-sáros terepen. Ez sajnos egész nap kitartott. Sárban cuppogás, egy lépés alatt fél lépéshossz visszacsúszás….de ismét szép helyeket láttam, és Mátraverebély után már az általam nagyon kedvelt Mátra földjére-hegyeire léptem, ragyogó napsütésben. Ez a része nekem kimaradt a Mátrának, inkább a déli-,keleti oldalán szoktam járni. Persze itt is sár volt, és ami meglepett, itt is elolvadt minden. Ma csak az Ágasvári turista házig kellett jönnöm, „kéktúra segélyem” Kriszti itt intézett nekem szállást. Az összes ismerősöm egyhangúlag azt mondta, ki ne merjem hagyni ezt a helyet! Igazuk volt, hangulatos, a tulajdonosok kedves emberek, és olyan vacsorát kaptam, amitől két napig fogok menni megállás nélkül! Este Jánossal a tulajdonossal még beszélgettünk egy jót úgy fél kilencig, aztán elvonultam a jól befűtött szobámba aludni. Bevallom, bevettem egy fájdalom csillapítót elalvás előtt, mert a mai terep nem volt éppen boka kímélő. Egyébként is, ha lefekszik az ember, akkor jönnek elő a mindenféle fájdalmak, amiket nap közben nem érez úgy. Az pedig nem segíti elő a pihentető alvást, amire viszont nagy szükség van ilyenkor!