Borult időben csöppentem vissza a „rideg valóságba”. A pihenő nap sikeres volt a feltöltődés szempontjából, könnyen jöttek a kilométerek. Igaz, nagy szintkülönbségeket sem kellett leküzdeni. Folyamatosan azon jár az agyam, hogy bele fog e férni a kapott időmbe a teljes kék…kicsit el vagyok maradva időarányosan, ahogy számolgattam a pihenőnapon. 
Azt figyeltem ú közben, hogy ha nyár lenne egy csomó látnivalóról lemaradnék, mert csak mennék a zöld alagútban, ilyenkor viszont a lomdtalan fákon keresztül sok helyen kilátás nyílik a környező vidékre! 
Menet közben fényképeztem egy akkora borz nyomot, jogy még engem is meglepett!
Estére Becskéig jutottam. A falu előtt nem sokkal vertem tanyát. Találtam elszáradt akácokat, így jó tüzem is volt. Megfőztem a megfőzni valót, aztán nyugovóra tértem.

Pihenő nap, végre. Most azt mondom, megérte tegnap a „gyötrelem”. A lábam mozgás képes és töltődöm folyamatosan, eszem, iszom, szundítok. Reggel elsétáltam a helyi kisboltba ahol meglepett a körülményekhez képest jó áruválaszték, és nem mondanám drágának sem ebben a kategóriában.
Persze a pihenő nap nem csak erről szól, ilyenkor felszerelés karbabtartás is van: az egyik legfontosabb dolog a bakancs is ápolásra kerül ilyenkor. Ki tud végre száradni rendesen és egyből kapja kívül a fókazsírt, a belső finom bőr bélés pedig a kézkrémet. A külsejét a hó elég rendesem megtakarította, sárnak nyoma sem volt rajta. Ilyenkor a késem is megélezem, ha meglazult gomb van valahol, azt felvarrom újra, kiteszem száradni ami nyirkos, stb. Előveszem az igazoló füzetet, térképet és nagyjából átgondolom, mit hozhat a következő hét, mire számítsak. Ilyenkor könnyebb, mint menet nap végén fáradtan a menedékben. (Persze az is elrülhetetlen)
Ősagárdon a szállásom az önkormányzat épületében kialakított egyik vendég szobában van. Külön, saját fürdővel, wc-vel. Nagyon szuper kis hely, és olcsónak is mondható! Aki erre tervez kék szakaszon szállást, csak ajánlani tudom. A gondnok néni még a mosni valómat is kimosta! Nagyon kedvesek!

Tegnap este Krisztivel egyeztettünk, hol szeretném tölteni a most már igencsak esedékes pihenő napomat (7. Napja megyek egy huzamban). Az optimális megoldás Ősagárdra esett, amit a tervek szerint holnap reggel érek el. Kriszti kibulizta, hogy a napot már ott tölthetem reggeltől, pihenéssel. Ennek megörültem és a borongós idő ellenére is jó kedvvel indultam neki a napnak. Csak cígöltem a „Kredencet” föl, le a Börzsöny lankáinak nem nevezhető hegyein. Magyarkútra olyan éhesen érkeztem, hogy előtte ¾ órája folyamatosan csak különféle ételekre tudtam gondolni. Így pecsételés után beültem a kis fogadóba és megleptem maga egy rántott sajt rendeléssel. Mit mondjak nagyon jól esett! Ebéd közben a telefonom töltődött. Ezt mindig meglépem, eddig még mindenhol engedték tölteni.
Ebéd után kis ejtőzés, majd menet tovább. A Lokó pihenő csodálatos helyen van, bár a köd miatt olyan nagyon messze sajnos nem lehetett ellátni. Katalin puszta után jött a Naszály, ami a „Kredenccel” súlyosbítva eléggé kivett. Főleg, hogy a csúcs felé vezető út felétől már ködben haladtam, a gerincen már lámpával. Viszont az elején a Gyadai tanösvény és a kék közös szakaszán lévő függőhíd nagyon tetszett! Ide is biztos eljövök a családdal! A Naszályon gondolkodtam el, hogy ugyan holnap reggeltől él a szállás-pihenés, de ki van, ha ma valahogy bevonszolom magam odáig? Akkor már ma ágyban alhatok, holnap nem kell korán kelni és gyalogolni. Meg aztán Kriszti leírása alapján nagyon csábító a szállás. Döntöttem, megpróbálom. Mikor már biztos voltam benne, hogy még ma beérek, felhívtam a megadott telefonszámot, röviden egyeztettünk, hogy nem gond ha ma érkezem. Ezután egy igen nehéz szakasz következett, pedig lefelé kellet már csak mennem. Igaz minden tartalék erőm felhasználásával. A pihenő nap, a pizza rendelés lehetősége, a forró zuhany ígérete ember feletti teljesítményekre sarkallja a megtörődött vándort. Este érkeztem, szinte önkívületi állapotban, de „boldogan”. A szoba elfoglalása után rendeltem pizzát, miután megérkezett és elfogyasztottam fürdés után ájulás szerűen elaludtam.

Reggel ismét havazott, sőt kitartott a nap felében. Hosszú kaptató következett Kóspallag után a Nagy Hideghegyre fel. Kis köd is volt a magasabb régióban, és egész nap borult volt az ég. A Börzsönyi kék szakasz többször megvolt már, teljesítménytúrából kifolyólag, így a java még élt emlékezetemben. Jó volt viszont látni a „régi ismerőst” még, ha néha úgy éreztem is, jól jönne egy kis oxigén palack…
A Nagy Hideghegyre felfelé menet fakitermelésbe botlottam. A tél az ennek is az időszaka, ilyenkor lehet a körülményekhez képest a legkisebb kárt okozni a talajban, újulatban.
A Nagy Hideghegyi turista házban vettem egy sört, étel nincs hét közben, így a hátizsákomból megebédeltem és pihentem egy kicsit, miközben a telefonom töltődött. Fényképeztem Gelcsókámnak egy hókotró-sípálya takarító gépet (imádja az ilyesmit). Aztán neki a Csóványosnak. Az ösvényen le volt taposva a hó, de mellette jó lábszár középig ért. A Fultán kereszttől lefelé elfogyott a nyom, törni kellett a szűz havat. Jól kivett ez a mutatvány a nagy zsákkal. Vagy ahogy kialakult a neve: tervezéskor a fellengzős „Kéktúrázó” nevet adtam neki, hiszen erre az alkalomra készült. A terepen aztán rajta ragadt a gyakorlatiasabb „Kredenc” név…mert minden benne van, ami kell, de nem könnyű. 
A táboromat, természetesen lámpafénnyel érkezve Nógrád előtt állítottam fel pár kilométerrel. Szuper helyen, bőséges tüzelőnek valóval, sík helyen, patakparton. Jó nagy tüzet raktam, hogy a felszerelésem is száradjon kicsit és én is átmelegedjek. Olvasztottam havat levesnek, teának (így kevesebb vizet kellett cipelnem) Jól bevacsoráztam és aludni tértem.

Reggel rendes téli idő fogadott: az ujjaimhoz hozzá fagytak a ponyva rögzítő cövekek. A hideg jótékony hatású volt a készülődési sebességemre is, hamar összepakoltam és útnak indultam. Az első pecsét a Sikárosi erdészháznál került a füzetbe 15 perc séta után. Itt levettem a pulcsim is, mert kezdődnek az emelkedős szakaszok és már felvettem az „üzemi hőmérsékletet”. Gyönyörű idő kerekedett: sütött a nap, hideg volt, szikrázott a fényben a hó! Fel is kellett tegyem a napszemüvegem. Előzetes eszményképeimben így szerepelt ez a túra. A Visegrádi hegység havas tája, a napsütés, a lélegzetelállító panoráma valamint a fülembe dugott ambient mix aminek néhány részletét már felhasználtam túra hangulat videóimhoz, így számomra jelentőséggel bírnak, együttesen olyan boldogsággal töltött el, amit csak nagyon ritkán éreztem életemben, pl.: mikor annak idején Borsókám igent mondott a lánykérésre, mikor Lilóckám megszületett, mikor Gelcsókám született. Ez volt a tökéletes NAP! Többször megálltam, széttártam a karom, és csak köszönetet tudtam mondani az ég felé (már amikor nem hangosan nevettem szinte abbahagyhatatlanul). 
Ha valaki látott volna, biztos elbújik, mert elég fura látvány lehetett, ahogy a havas erdőben jön egy -ahogy Kunember barátom mondaná- második világháborús finn felderítő, hangosan nevet, megáll széttárja karját és az ég felé mondja hangosan: Köszönöm! Az a fajta érzés öntött el, mikor minden sejteddel csak azt érzed: de jó ÉLNI! Ilyenkor csak jó dolgok történhetnek! És így is volt: csupa jó híreket kaptam ismerősöktől, de a legjobbat otthonról!
Délután átkeltem a Dunán komppal és megkezdtem a „Vadkeleti” szakaszt. Jól belehúztam és természetesen este, „fénycsőben” a Törökmezői turistaháztól 20 perc járásra állítottam fel a menedékem. Volt jó tüzem, meleg ételem, jó kedvem.

Reggel Kriszti azzal fogadott, hogy láttam e, hogy esik a hó! Hát petsze, erre vártam eddig!
Csomagolt egy csomó ételt, amiből kiemelném a tegnap este is fogyasztott meggyes sütit! Nap közben is eszegettem belőle! Robi visszavitt a Rozália téglagyárhoz, ahol Ádám (túravezető tanfolyamos csoporttársam) várt rám. Ma ő kísért el egy jódarabon. Csodás hóeséses igazi téli napunk volt! Végre felcsatolhattam az eddig holt teherként cipelt kamásliaimat! Pont az ilyen alkalmakra készítettem, tartogattam! Minden tiszta fehér! IMÁDOM! Ezzel együtt fárasztó is volt a nap, elég nagy szintkülönbségeket kellett leküzdeni. Délután elértem a táv felét, ami nagyjából a Pilisszentketeszti szurdokra esik! A fele megvan! A könnyebbik fele…az igazi szintek csak most fognak jönni. Du. 5-körül értünk Dobogókőre fel, ahol a túristaházban a pecsételés után „ünnepi távfelező vacsorát” tartottunk: a ház ajánlata jó nagy szelet zsíroskenyér + sör volt a menü. A vacsora után elköszöntünk, Ádám ment haza, én pedig a hideg szeles-ködös estében megindultam lefelé a Sikárosi erdészházhoz. Ismét fel kellett csatoljam a mini hágóvasam, hogy biztonságosan tudjak közlekedni lefelé a jegesre taposott úton. Megfordult a fejemben, hogy ha itt elesem és lesérülök, nincs ember aki segítsen, mert ki az a hülye, aki útnak indul ilyen időben?! Ezért is csatoltam fel a csúszásgátlót. Minden pénzt megér ez az eszköz simán, gond nélkül lejutottam célomig. A napot az erdészháztól nem messze lévő kis forrás melletti padok közt, jó későn (este 8-kor) felállított menedékemben zártam.
Nem vagyok túl elégedett, mert a rendelkezésemre álló idő alapján tegnap kellett volna elérjem a táv felét. Nem tudom, hogy be tudom e hozni a lemaradást a nehezebb terepen.

Reggel korán keltem, gyorsan összekészülődtem, mire az első kutyasétáltató jött, már menetben voltam. Hangosan köszöntünk egymásnak és jó vándorlást kívánt. Az első ember eddig, aki egyből tudott hová tenni! Mivel a város mellett haladt a jelzés, ezért minden út letaposva, jegesre fagyva. Vagy kétszer jól meg is csúsztam. Eljött a pillanat, hogy feltegyem a bakancsomra a csúszásgátlót, amit eddig cipeltem a zsákomban. Nagyszerű találmány, egy „mini hágóvas” ami tökéletesen működik. Ahol mások aprókat lépve, mindenbe kapaszkodva óvatoskodtak, ott én határozott léptekkel a szokott tempómban haladtam! Megérte megvenni és cipelni idáig!
A mai szakaszból nagyon tetszett a Remete szurdok a Remete barlanggal…talán nem véletlen. A Hármashatárhegyi panoráma is csodálatos volt, szép tiszta időben messzire el lehetett látni minden irányba! A mai szakaszom a Rozália téglagyárig tartott. Ide jött értem Robi, aki párjával, Krisztivel látott vendégül ma estére. Előző nap kértem tőlük segítséget, hogy itt a város körül hogy tudnék ügyesen táborozni, hogy ne nézzenek „jómódú hajléktalannak”. Erre egyből felajánlották, hogy aludjak náluk, amit örömmel el is fogadtam. Kriszti és Robi együtt teljesítették az OKT-t, és rengeteg hasznos tanácsot tudtak, tudnak adni. Pazar vacsorával fogadtak és közben-utána mentek az ő történeteik a „Kékről” és persze most már az enyémek is. Nagyon jól éreztem magam! Természetesen egy kis gyógy pálinka sem maradhatott el! 🙂
Kriszti idén tavasszal indul egyedi bőr kollekciójával, amiben lesznek táskák, pénztárcák és mindenféle szép dolog. Már láttam pár darabot, ami most még titkos, de annyit mondhatok nagyon precízen, szépen, aprólékosan elkészített holmik! Fishcer Leather néven keressétek!