Reggel kipihenve, hamar összekészülődtem és nekiindultam. A mai napon Encsig kell eljussak, ahol Sysy barátomék összeszednek, mert ma náluk alszom. Igyekeztem meghúzni a menetet, mert majd 30 km-t kell sétálnom addig. Persze okosan tettem, pihentem és ettem megfelelő mértékben közben. Olvadós, sárban cuppogós szemerkélő esős idő volt ma is, de már nem zavar. Esőben, felcsapott kapucnival fogyasztottam az ebédem is a hátizsákomon ülve. Gondolkodtam is rajta: Cserhát, Cserehát…hasonlóak, dombvidék és sárban cuppogok, esőben..
Ma is kaptam élő képet tájegységek kultúrájából…Felsővadászon a dohány boltban pecsételtem, aminek az előterében gyülekezett és zsongott a „helyi erő”. Jó hangosan, a szemükbe nézve köszöntem, majd szóltam hogy jövök a nagy zsákkal…persze nem álltak odébb. Befurakodtam a boltba, pecsételtem, majd kifelé ismét szóltam, hogy jövök, nem férek el. A hatás ugyanaz. Az egyiküket meg is löktem a „kredenccel”. Vártam, hogy jön a beszólás, de elmaradt…mentem tovább utamon. A ma érintett falvak hasonló kulturális összetétellel bírtak.
Fancsalon a pecsét a presszóban volt. Ittam egy sört is, ami feltöltött energiával és lelkesedéssel a hátralévő jó 5 km-re.
Végül olyan ¾ 5-re beértem Encsre, ahol beugrottam a postára, mert Orsi feladott nekem egy csomagot hasznos dolgokkal. Persze még nem érkezett meg…
Sysy barátom párja összeszedett Encsen, ahol a munkahelyén egy kicsit még várnom kellett. Zsuzsa néni a konyha tündére meglátott, egyből kérdezte, hogy egy forró teát kérek e? Természetesen kértem, és jól esett. Beszélgettünk egy sort, majd előhozott egy könyvet, aminek az írója ismerős lehet a kéktúrázóknak. Zsuzsa néni szembe szomszédja Baktakéken…kicsit később finom lebbencs levessel is megvendégelt. 
Erika közben végzett, mentünk hozzájuk. Sysyvel már rég láttuk egymást, így jól esett ismét találkozni. Pazar vacsora, fürdés, isteni szőlő illatú és zamatú homeopátiás antibiotikum, jó beszélgetés. A mosnivalómat is kimosták! Kaptam speckó krémet a bokámra lábamra. Nagyszerű este volt! Örök hálám nektek érte, Sysy!

Reggel Árpi visszavitt Bódvaszilasra. Mire bevásároltam a patikában, közértben, már fél 10 lett. Hát, ilyen későn sem indultam még neki. Bódvaszilas után a kis vasúti hidak izgalmas átkeléseket okoztak a Bódván is. A havas, csúszós vas szerkezeten átsétálni nem volt egyszerű. A Bódvarákó után következő emelkedő meglepett kissé, az olvadó időben rendesen megküzdöttem a feljutásért. A Martonyi pálos kolostor romok nagyon tetszettek! Érdemes megnézni annak aki erre jár!
Tornabarakonyban a koponyás feszület is érdekes látvány!
Nap közben számolgattam, tervezgettem, hol táborozzak estére. Szerettem volna lehetőség szerint minél tovább jutni. A késői indulás miatt tovább is tartott a menet. A gyengécske fejlámpám miatt ismét jól jött a telefonon a GPS. Rakacaszend után egyrészt sok hasonló irányú út van, másrészt a jelzések sem hiánytalanok. 
Este találkoztam vadászokkal. A lövést is hallottam előtte jó 20 perccel. Keresték a süldőt, amire rálőttek. Beszélgettem velük egy sort. Egyből rájöttek, hogy van közöm a vadászathoz.
Az esti menet Irotán ért véget este 8-kor. Turista házban aludtam végül, a szállást 1 órával előtte foglaltam, mert nagyon későre járt. A gondnok néni érthető okból nem volt feldobva, de szépen begyújtott, megmutogatta a házban a dolgokat. Így megvolt a napi táv!
A „konyhaművészetem” újabb vad megoldásokat alkalmaz: a vagdalthús konzerv belekarikázva a zacsis leveses dologba! Isteni és tápláló!

Reggel hallottam, hogy pötyög még valami. Felnéztem, és láttam, hogy a ponyva be van hajolva! Akkor ez nem eső, hanem hó! És úgy is volt. Esett a hó, végre megint! Így indultam útnak. Borult volt az ég, gondoltam nem is fog elállni! Nem is állt el egész nap! Szépen esett, mosolyt csalva az arcomra. A hóréteg csak vastagodott, egyre nagyobb munka lett törni az utat a szűz hóban. Zádorfalva után az út kissé be volt nőve kökénnyel, ezzel-azzal. Úgy éreztem magam, mint régen disznóhajtáson. Az erdő, a dombok a hegyek minden hófehér! Imádom egyszerűen! Aggtelekre beérve azért már fáradt voltam az egész napos hóban gázolástól, de tovább kellett menjek Jósvafőig, hogy meglegyen a napi menet. Aggteleken a látogató központban a nénik meggyőztek, hogy jobb, ha szálláson alszom itt a nemzeti park területén. Adtak is telefonszámot Jósvafőn szállás ügyben. Felhívtam, és annyira olcsó volt, hogy könnyen beadtam a derekam. Jósvafőn a faluba beérve lekapcsoltam a fejlámpám, majd egy fél perc múlva lekaptam a sapkám, hogy lerázzam a havat…hát sikerült jól az aszfalthoz csapni a lámpám, nem is világít. Olyan mérges lettem! Szeretem ezt a lámpát, nagy segítség az éjszakai meneteknél. Van egy tartalék lámpám, de annak közel sem olyan jó a fénye. 
Hulla fáradtan érkeztem a szállásra. Valóban olcsó volt, nem véletlen. Mindegy, meleg van és fedett hely…
A vacsorám igazi „moslék” volt: zacsis leves+rizs+maradék vörös lencse+füstli+ valamilyen megmagyarázhatatlan okból a maradék morzsalékos kenyeret is beleraktam a végén. Na ez adta meg a klasszikus moslék látványt. Kicsit fura volt elsőre, de a mai nap után úgy éreztem, ennél finomabb, táplálóbb étel nincs!
És a havazás még mindig nem állt el…hogy holnapra mekkora hó lesz? Remélem azért tudok majd haladni.

Reggel olyan rántottát kaptam, hogy csak na! Jó szalonnás-kolbászos-hagymás, igazi magyaros! Reggeli után elbúcsúztam és útnak indultam. A Lázbérci víztározó csodaszép látványt nyújtott ilyen havas környezetben. Egy terepfutó futott szembe velem. Ráköszöntem, ahogy mindenkire, erre rám mutatott és ennyit mondott: „Óriási vagy, kitartást!” Hát be kell valljam, nagyon jól esett! Feldobta az egész napomat! Csak utána tudtam kiáltani, hogy Köszi, ahogy elrobogott. Kedves ismeretlen terepfutó! Ha olvasod ezt, légyszi jelentkezz!
Később az upponyi szoros látványa nyűgözött le, annak ellenére (vagy éppen azért) mert jött-ment a köd. Ez is egy olyan látnivaló, amit érdemes megnéznie minden errefelé járó embernek, vagy kifejezetten úti céllá tenni! Hatalmas komor sziklafalak közt vezet az út. Csodálatos! Uppony után kezdődött a cuppogós, olvadó havas-sáros rész. Eléggé lelassított a terep, de cserébe az erdő még fehér volt. A fákról potyogott az olvadó hó, ezért felcsaptam az anorákom kapucniját, így nem a nyakamba hullott. Az ebédemet a Háromkő kilátó pontnál fogyasztottam el. A köd jött-ment, így néha messzebb, néha többet láttam a tájból. Tiszta időben fantasztikus lehet a látvány! Ebéd után kisütött a nap, mire az upponyi hegységből leértem, a köd is eltűnt. Putnokon pecsét, majd indulás tovább Kelemér felé. Putnoknak az a vége hogyis mondjam: érdekes atmoszférájú hely…de a kék túra célja az is, hogy élő képet kapjunk az ország lakosságáról, egyes területek kulturális sajátosságairól…hát lehet képet kapni az biztos. Ahogy haladok kelet felé, egész a zemplénig egyre mélyebb, egyre részletesebbet…éltem már erre felé, tudom mire számíthatok.
A táboromat Kelemér előtt 1,5 km-re az erdőben állítottam fel, a facsonkokból ítélve a falopó zónában…
Elalvás előtt hallottam, hogy esni kezd. Gondoltam, ha már a menedékben vagyok, had essen!

Pihenő nap.
Nagyon rám fért már. A Mátra és a Bükk egymás után pihenő nélkül igencsak megviselte a bokám. Most jobban bedagadt, mint eddig. De a pihenés, és a jég, amit a fogadó tulajdonosa ajánlott egyből, mikor beszélgettünk, jót tett. Többször jegeltem. Szépen visszahúzódott a körülményekhez képest. Az ezután következő szakaszokon talán már nem kap ekkora terhelést. A fogadóról is meg kell emlékezzek: Aranykehely fogadó Dédestapolcsányon. A személyzet nagyon segítőkész és kedves, a főnökasszony pedig nagyon jó ember. Jó konyhája van, bőséges reggelit kaptam, az ebédre és a vacsorára sem lehet panaszom, finom volt és kiadós! Jó szívvel ajánlom annak aki erre jár! 
Reggel esett az eső, majd szépen átváltott havazásba. Sajnos nincs elég hideg, így latyakos hó van mindenütt. Remélem holnapra fagy egy kicsit, mert úgy könnyebb lenne a menet. 
Volt felszerelés karban tartás, beszámoló írás-szerkesztés is, mint ilyenkor rendesen. Akksik feltöltése, stb.
Holnap újra vissza az ösvényre, irány tovább Aggtelek felé!

Reggel nehezen keltem. Viszonylag gyorsan elkészültem, jól bereggeliztem és útnak indultam borult időben. Néha kicsit csepegett az eső. A kedvem viszont jó! Este szétszedtem a telefonom, betettem két főző tasakos rizs közé szárítandó a technikát, majd reggel összeraktam. Bekapcsoltam, elindítottam a Locust, állítottam a helymeghatározási opción és láss csodát működik újra a GPS! Nem mintha olyan sokat használtam volna, de jó a tudat, hogy szükség esetén ott van! Figyeltem az evésre és a pihenésre is, így jól haladtam. Két napja érzem, hogy nagyon húzza a zsák a vállam, alig bírom, többször kell megállnom. Na, gondoltam ez már a kimerülés stádiuma, mígnem észrevettem, hogy annyit fogytam, hogy a derék heveder lötyög rajtam! Hát itt a hiba! A kesztyűimet alá tettem, de kevésnek bizonyult. Erre kitömtem zoknival a kesztyűket, úgy tettem a derékheveder alá. Így már elég volt, hogy jól összehúzva ismét betöltse szerepét és tehermentesítse a vállaimat valamelyest! Innentől kezdve ismét „könnyebb lett” a zsák.
Szarvaskőtől Bélapátfalváig csodás az út, főleg a Szarvaskő fölötti része! Mindenképp érdemes megnéznie mindenkinek ha csak azt is! A Gilitka kápolna is szép, rendezett réten van. A Bélkő látványa is lenyűgöző! Délután 1-re értem el Bélapátfalvát, ahol csatlakozott hozzám NLG Laci barátom. Nála pihentem egy pár órát, amíg befejezte a munkáját, aztán indultunk tovább a Cserepes kői barlanghoz, már sötétben, lámpával, ahol az éjszakát töltöttük el. Befűtöttünk a vaskályhába, megfőztük rajta a vacsoránkat és ittunk egy kis Unicumot, szigorúan a gyomor zavartalan működése érdekében! Sokáig beszélgettünk, rég találkoztunk már.