A kéktúra: Köszönet!

És, hogy kiknek köszönök mindent?
Legelsőnek Borsókámnak! Ha Ő nem ilyen kemény csaj, ez az egész nem is igen jöhetett volna létre. Beleegyezett, támogatott végig, otthon helytállt, miközben én “önmegvalósítottam”, és, ha úgy fordult, még a lelket is öntötte belém! 
Anyukámnak, hogy naponta csak 2X hívott, aztán kapcsolt, és hagyta, hogy én jelentkezzem, amikor idejét látom!  
Munkahelyemnek, a Trófea Kft-nek. Julika néninek és Mártinak! Hatalmas köszönet a rugalmas hozzáállásért! Kollégáimnak: Zsuzsának, Barbinak és Lacinak, hogy állták a sarat, amíg én tapostam.. 
Krisztinek a “Kék angyalnak” és párjának Robinak! A tanácsokat is, a szállást is, és nagyon-nagyon sok mindent!
Morrisnak a haza fuvart, a beszámolóim megosztását az “alaptábor”-ban, a beszélgetést a riportot, a szuper fotókat (nagyon elkaptad a pillanatokat!) meg mindent!
Tarrzan barátomnak a rendszeres érdeklődését, a weboldalam frissítését, az események követését!
Zoli nagybátyámnak és Gizike nénémnek. A krém szuper volt, talán az segítette a bokámat végig “egyben” tartani!
Helga barátnőmnek a szállást, a pazar ételeket, a szuper pihenő napot és a 10 évnyi barátságot!
Rosennek és Máténak a nem túl optimális időjárás ellenére a 2 napot! De jókat röhögtünk! Erőt adott, köszi srácok!
Öcskösnek, Nikinek és Félixnek a szállást a beszélgetést és természetesen a jelentős mennyiségű folyékony “B” vitamint! Meg sok-sok mindent!
Ákosnak és családjának a szállást, a pihenőnapot, a hatékony és kíméletlen felső légúti fertőzés elhárítást  A gerecsei “kíséretet”, és még sok dolgot, régről is!
Ádámnak a pilisi kíséretet, a távfelező “ünnepségen” a részvételt!  
Ősagárdi önkormányzatnak a szállást, a gondnok néninek a jóságát, hogy kimosta a gönceimet!
Nógrádsipeken a kocsmárosnak a nagyszerű tippet az éjszakázóhelyről! 
Az Ágasvári turistaháznak, Beának és Jánosnak a nagyszerű vacsorát, reggelit, a szállást, és a beszélgetést! Nagyon jól éreztem magam!
NLG Laci barátomnak a kalauzolást a Bükkben. Meg a wok-os cuccot!  Meg a beszélgetést, bár leginkább én beszéltem, ha nem felfelé másztunk!   (Laci kegyetlen, mert ő felfelé menet beszélt…akkor hagytam szóhoz jutni, mert a fülemen is levegőt vettem)
Az Aranykehely fogadónak, Lenci néninek, a lányoknak a kedvességet, jóságot, a finom ételeket a jó pihenőnapot. És a jeget a bokámra!
Az Aggteleki barlang látogató központban a hölgyek jóságát, hogy melegedhettem kicsit, és hogy rábeszéltek a jósvafői szállásra.
Árpinak és Gábornak a meglepetés vacsorát, a vadászházi elszállásolást, az egész “időutazást”! Nagyon fontos volt ez számomra!
Sysy barátomnak és párjának Erikának a…mindent! Nem is lehet egy-két szóban összefoglelni!
Tamásnak és Editnek a Koronás vad vendégházban a vacsorát, a beszélgetést, másnap a reggelit, és még sok sok mindent, évekre visszamenőleg!
Tibinek a szörpöt, a kolbászt és szalonnát, a beszélgetést, és neki is sok sok mindent, kölökkoromtól kezdve!
Juhász Ákos barátomnak a megosztásokat az ő oldalaikon, az időnként küldött “élsz még? vagy mi van?” üzenetekért! 
Mindannyiótoknak köszönöm a BARÁTSÁGOT, amire ismét megerősítő pecsét került! Hálás vagyok nektek, értetek!
Köszönöm szépen azoknak az önkénteseknek, akik karban és életben tartják a KÉKet! Hatalmas munka, és nagyon sok embernek életre szóló élményt ad!
És köszönöm mindenkinek aki követte az eseményeket, a jó szókat, a pozitív energiákat! A hozzászólásokat, a biztatásokat az üzeneteket! Nagyon sokat tud ám jelenteni az ilyen! 
Végezetül köszönöm azoknak is, akik nem annyira örültek ennek, illetve nem feltétlen szerették volna, hogy sikerüljön! Volt, hogy az adta meg a szükséges plusz erőt a végső tartalékokból, hogy arra gondoltam: megcsinálom csakazértis! Aztán fogak összeszorít és menet tovább, bármi történjék is! 
Szóval: KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK!

A kéktúra: 48+1 nap

Az első nap itthon. Kicsit fura volt. Ismét a saját ágyamban aludni, a “megszokott” környezetben. Reggel csak fél hétkor kellett volna kelni…de nem úgy van az, nem lehet egyből átállni. Sváb beütésemnek köszönhetően a biológiai órám németes precizitással jelezte, hogy bár még messze van a beállított ébresztési idő, nincs tovább alvás, mert ilyenkor szoktunk kelni és csak perceim vannak, hogy elhagyjam az ágyat a lakás legkisebb helyisége felé. Így viszont tudtam kelteni a gyerekeket. Milyen jó is ez, hogy hiányzott! Reggel együtt mentünk iskolába. Én vezettem. Hát, ez is fura, így 50 nap után. Még jó, hogy közel a suli. Onnan viszont Orsi ment tovább dolgozni autóval, én pedig gyalog haza. Milyen könnyű így, zsák nélkül! Mire pont bemelegednék, már itthon is vagyok. Fura. Olyan kicsit szűk…még vinnének a lábaim, estig. 
Aztán telefonálás kezdődik, nagyjából egész délutánig. Sorban hívok mindenkit, aki segített. Megköszönni! Mert igenis nagyon sokat jelent! És nekik is, mert mindenki örült, hogy bejelentkeztem, jeleztem. Bizony nélkülük nehezebb lett volna!
Aztán felszerelés karbantartás, rendezgetés. Ponyvák kiteregetése, hogy száradjanak. A vegyvédelmi eljárás alá eső szintű szennyesem kimosása, teregetése. Hálózsákom kimosása. A kimosott anorákom újra impregnálása. Késem megélezése, baltám élezése, olajozása, bőr tokok átkenése. Bakancsom szárítgatása, de az csak óvatosan, nehogy kirepedezzen a bőr a hirtelen száradástól. Csajka elsikálása..ráfért már. Maradék tartós kaják rendezése, elpakolása. Megannyi jól ismert, apró teendő, ami segít egy kicsit levezetni a túrát. És elmékezni is. 
Aztán mérlegre állás…áll leesik, majdnem 14kg fogyás. Sejtettem, hogy sok lesz, de erre nem számítottam!
Délután ismét a gyerekekért a suliba. Ma van Gelcsókám születésnapja! Megünnepeltük azt is becsülettel! 
Lassan “vissza a civilizációba”. 
És mennyi minden másabb: értékeli az ember a csapból folyó melegvizet kézmosáshoz (kézmosás, érted, kézmosás bármikor!), az asztalnál ülve elfogyasztott meleg ebédet, egy szál pólóban ülve…a gyerekek csivitelését, mert mindent el kell mesélni ám, ami ez alatt az idő alatt történt. És Borsókám szemébe nézni, mosolyogva. Kerekedő pocakját megsimogatni.
Megérkeztem….igen. Itthon vagyok.

A kéktúra: 48. nap – Megérkeztem!

Az utolsó nap. 
Reggel nem kapkodtam a keléssel. Bár az ébresztő reggel 5-kor szólt (mint minden reggel) 6 óra előtt nem dugtam ki a kezem a hálózsákból. Most már van időm bőven.
Komótosan összekészülődtem és fél 9-kor nekiindultam. Előzetesen nézegettem a menetrendeket, fél 11-kor volt busz Sátoraljaújhelyre, majd utána fél 1-kor. Gondoltam az bőven jó lesz, nem kell siessek, van vonat csatlakozás is. Így is tettem. Lassan haladtam, sokat távcsövezve. Élveztem a csodás havas téli napot. A Milicről leérve találkoztam egy favágó brigáddal. Rájuk köszöntem, persze megjegyezték, hogy jó nagy a zsákom, messziről jövök e? Mondtam igen, 48 napja indultam Írottkőről, azóta jövök a Kéken. Elkerekedett a szemük, “és hol aludtál?” mondom a Milicen..”ejha, és nem volt hideg?” Hát, nem annyira, a vizem nem fagyott be teljesen. Jó utat kívántak, és gratuláltak, mert a vége már itt van kőhajításnyira.
Mindez Lászlótanya közvetlen szomszédságában volt. 
Lászlótanya..most már zárt magán terület, de gyerekként még volt szerencsém szüleimmel itt üdülni. Emlékszem, az ebédlőben csomó trófea volt kirakva, és nem akartam enni, mert zavart a sok koponya látványa..a sors gondolom itt a combját csapkodta a röhögéstől, mert évekkel később már én is serényen készítettem ki a trófeákat, és az én lakásom falát is díszíti néhány…
Közeledtem Hollóházára és egyúttal utam vége felé. Fura érzés volt. Eddig pecsételő pont, pecsételés, mi lesz a következő pont, hány km, milyen szintkülönbség, hol alszom ma volt a programterv. Most pedig benyomom az utolsó pecsétet, és ennyi. Vége. Egyre lassabban mentem. Minek rohanni, ezt a kicsit még ki kell élvezni, had járjon át a tél, az erdő. De mindennek vége szakad egyszer. Beértem Hollóházára. Közeledtem a Kéktúra emlékmű felé. És itt ért a meglepetés: az OKT információs tábla, ami úton-útfélen ott van, ha kell ha nem, elütött a többitől. Ahogy közeledtem, látom, ki van feszítve egy molinó: Alaptábor. Csak hunyorogtam.. mi ez? Mentem tovább. Megint olvasom: Alaptábor. Hmmm ez fura, olyan ismerős. Közeledem rendületlen. Gondolkodom. Ez olyan fura. Aztán lassan, nagyon lassan, elkezdett leesni: Ó hát lehet, hogy engem várnak itt? (jelzem ez a folyamat olyan jó 1 percig eltartott-nem nevezném gyors reagálásnak). Ekkor már elkezdtem mosolyogni, de Kriszti “Kék angyalom” ekkor már széles mosollyal jött felém. Döbbenet. Jól megölelgetett, és gratulált. Ekkor látom, hogy Morris barátom mosolyogva fényképez egy bokor mögül…
Megleptek, nem számítottam rá! Borsókámat is bevonták az összeesküvésbe, Ő volt az egyetlen, aki pontosan tudta, mikor hol járok.
Beértem az 1160-as kilométerkőhöz. Térdre rogytam, sapkám levettem, a homlokom nekiszorítottam.
Megérkeztem. Kék, KÖSZÖNÖM! 


Úgy is maradtam egy ideig. Csukott szemeim előtt lefutott sok minden. Nem tagadom, kicseppent alóla egy két csepp. Hosszú volt, fárasztó, de roppant tanulságos! Megérte minden egyes lépés, a boka dagadás, a csatakosra izzadt, elázott ruhák, MINDEN!
Aztán felálltam. Üdvözöltem Morrist. Kriszti közölte, nem az az igazi emlékkő…
Hát az előtt is térdre rogytam. Megköszöntem, hálát adtam mindenért, az útért, az élményekért, az emlékekért.
Mikor felocsúdtam, Morris készített pár fotót az emlékmű előtt. Aztán pecsételés, az utolsó az OKT-n.
Morris kérdezte, elvihetnek e? Az órámra nézve mondtam: nemsoká, fél egykor van buszom! Aztán persze nevetés, és bepakolás a kocsiba.
Az út hazafelé gyorsan elrepült. Folyamatosan beszéltem, mint a Brian életében az a némasági fogadalmat tett remete, akinek rálépnek a lábára, és 20 év után el akar mondani mindent, egyszerre…
Haza érve minden fura volt. Beléptem a házba, mutogattam Krisztiéknek mi merre van, és közben rácsodálkoztam, milyen klassz helyen lakom! 50 napja nem voltam itthon!
Aztán csak pihenés. Délután a gyerekekért elmentem az iskolába Borsókámmal. Volt nagy öröm! Betartottam az ígéretem, és hazaértem Gelcsókám születésnapjára!
És, hogy mit adott mindez? Hát, erre egy külön posztot szánok! 
Az utolsó, “célfotókat” Morris készítette! Köszönet és hála érte!

 

Morris által készített interjút a túráról, az alábbi képre kattintva érhetitek el.

A kéktúra: 47. nap

Reggel Tamáséknál kezdtem. Olyan reggelit kaptam! Szalonnás rántottát, nem akármilyen módon elkészítve! És nem is akármilyen adagot! Modtam is neki: ha ezt mind megeszem, megállás nélkül megyek fel a Nagy Milicre! “Hát ez a cél, nem?!” -mondta Tamás. És igaza is volt, ez a cél!
Fura érzés volt végig menni a falun, nagy hátizsákkal, úgy, mint azok a túrázók, akiket gyerekként láttam itt végig menni. “A Kék túrázók” mondta mindig apukám…most én is az vagyok. 
Találkoztam baráttal, Tibivel, aki behívott magukhoz, és kínált szörppel (mert csak azt fogadtam el), és útravalóul adott kolbászt és szalonnát. Meg persze beszélgetés. Elhaladtam egykori házunk előtt is. Fura érzés volt megállni a kapuban, ahol már nem mehetek be. 
Nagyhutára viszonylag hamar elértem, pecsét és nyomás tovább. Kishuta és Bózsva közt is fantasztikus az út, a nagy vízmosásokkal, Bózsván a Bózsvai sziklával.
Bózsva és Füzérkomlós között a régi vasúti töltésen megálltam ebédelni. A Makkoshotykán csemege lángolt kolbászként vett kolbiról kiderült, hogy inkább lángol a számban, de nem csemege….nem szeretem a csípőst, de a kalória kell, gondoltam eszem amennyit bírok. Hát, kicsit később lett gond, mert enyhe hányingerrel meneteltem tovább. Próbáltam leküzdeni az érzést. Ment is! Füzéren a boltban kaptam kólát. Végül ez segített a helyzeten, ettem ezt-azt, majd rá a kóla, diszkrét büfi, és elmúlt minden baj. Füzéren pecsét, ahol a pecsételő helyen volt egy vicces kis találkozás-beszélgetés, ami aztán nagy lendületet és jókedvet adott a hátralévő kis útra.
Este még nekiindultam a Nagy Milicnek. A Csata réti vadászháznál megpihentem, energia keverék+csoki+kóla, és nekivágtam “csúcstámadó zsákommal” a Magy Milicnek. Lámpa fénynél, természetesen. Kapaszkodtam rendesen, a vége felé egyre sűrűbben meg-megállva, de feljutottam! Először a Kis Milicen a kilátóhoz mentem, hátha van benne bivakolásra kialakított hely. Hát nem volt. Így tovább a Magy Milicre. Odaérve vagy 35 cm hó fogadott. A padok közelében találtam egy kis helyet a menedékem felállításához. Elkotortam a havat, megcsináltam a menedéket. Kerestem tüzelőt, jó tüzet raktam, főztem, melegedtem. Vacsora után gyors tisztálkodás, majd alvás. Holnapra már csak 8,5 km maradt, lesz időm kiélvezni a végét.