Bejegyzés

Reggel ismét esős-csöpögős időre ébredtem. Csüggesztő, sárban csúszkálós, ködös menet következett. Az első pecsét a Csicsói erdészháznál került a füzetbe. Utána irány Nagyvázsony. Menet közben a régi pálos kolostor romok nagyon tetszettek! Nagyvázsonyban a Kinizsi vár is érdemes látnivaló. Ismét készletfeltöltés a boltban, természetesen a Kab hegyi kaptató előtt, hogy sport teljesítmény értéke is legyen a dolognak. 😀
Bevásárlás után beültem egy kávézóba, rendeltem 2 hamburgert és egy sört. Ünnepi ebédnek is mondhatjuk, ugyanis a 12.napra kellett elérnem a táv negyedét, ami nagyjából Nagyvázsonyra esik. Sikerült! Közben telefon töltés, amíg ettem. 
Ezután irány a Kab hegy. Végig emelkedőn, jó hosszan. Kezdem érezni a mazochista vonalat a túrámban, hogy mindig az ilyenek előtt vásárolom tele a hátizsákomat…Maga a vidék nagyon tetszett ismét. Láttam gím bikákat, muflon csapatot. Mire előkotortam a kamerát, már csak egy magányos kos volt, aki vállalta a filmszerepet. De őt legalább sikerült felvenni. Kab hegy tetején csodálatos látvány fogadott: a felhők fölé érve tiszta égbolt és ragyogó naplementébe hajló napsütés! Aztán lassan ereszkedés vissza a köd birodalmába. A táborom is a Kab hegyről lefelé egy síkabb részen állítottam estére, még szürkületben. olyan köd volt, hogy nem is mertem nagyon eltávolodni a felszerelésemtől, nehogy aztán ne találjam meg. Tüzet ma sem gyújtottam, inkább korábban pihenni tértem.

Reggel egy órával később keltem, mint szoktam, így már napfelkelte volt, mire reggeliztem. A menedékből a fák között látszott a Balaton, a felkelő napból is kettőt láttam, a másodikat a tó tükrén. Tábor bontás, aztán irány Káptalantóti. A presszóban pecsét+kóla aztán suhantam is tovább Csobánc vára felé. A suhanás csak a várhegy aljáig tartott, mert onnantól zihálás és izzadás volt a januárban szokatlan meleg időben. Egy szál pólóban másztam fel. Kemény kaptató volt a nagy zsákkal, de fentről a panoráma minden egyes izzadtság cseppért kárpótolt! Érdemes megnézni, aki még nem látta! Itt egy sráccal beszélgettem, aki végül csinált egy fotót rólam a telómmal. Végre van ilyenem is már. 
Szentbékkála előtt a kőtenger is nagyon különleges látvány, valamint utána a Fekete hegyi krátertavak. Bevallom, ez tetszett a legjobban ma! Ide biztos elhozom a családot is, ezt nekik is látniuk kell! Este megint túlhúztam a napot, fejlámpával 1 órát baktatva sikerült elérni a tervezett táborhelyet a Csicsói erdészház előtt kb félúton. Leves aztán ájulás.

Reggel a szokásosnál hamarabb sikerült tábort bontani. Így fejlámpám fényénél, fél7-kor már úton voltam Tapolca felé. Az utam a régi laktanyák előtt vitt el. Anno én is itt voltam alap kiképzésen. Láttam a laktanya épületet,az egykori körletünk ablakát is…szomorú látvány, hogy így le van pusztulva az egész. Eszembe jutott néhány jó sztori, néhány rég nem látott katonatárs..kuncogtam magamban jókat. Eszembe jutott (a személyiségi jogok miatt torzított névvel megjelölt) Törökkuki őrm. akinek nem voltam valami szimpi, mert benn ragasztott párszor hétvégére. Leköpni sem mertem volna, mert a 40kg-os, 160cm-es láthatóan alkohol beteg testét keresztül ütötte volna a köpet…😀
Tapolcára beérve megkerestem a bélyegző helyet, majd bélyegzés után egy kólát kérve a pultos hölgytől engedélyt kértem a telefonom töltésére, amit meg is engedett. Így kicsit hosszabbra nyúlt a bélyegzés és pihenő, de cserébe tudtam fotózni a telefonnal nap közben. A vidék csodálatos, a Szent György hegyi bazaltorgonák lenyűgözőek, a Badacsony hegy szintén. Igaz a Bujdosók lépcsője erősen próbára tett a nagy pakkal, de a kilátás mindenért kárpótolt, miután levegőhöz jutottam. Ez is egy túlhúzott nap lett, mivel nehéz volt jó táborhelynek valót találni. Vagy be van építve-szőlőtelepítve minden, vagy meredek. Végül este 6 után fejlámpával baktatva a térképen a Gulács hegyen a kék útvonalába eső lejtőpihenőt jelöltem ki célnak és be is váltotta a reményeket! Csak marha messze volt, jól ki is döglöttem mire elértem. Tüzet nem raktam, bőséges hideg vacsora volt, utána ájulás szerű alvás.

Kipihenve, bár nem tökéletes lábbal vágtam neki a következő szakasznak. Kevesebb aszfalt és nekem nagyon tetsző helyek következtek: mély völgyek, meredek hegyoldalak, fenyvesek. Egy darabon. Több, hosszabb pihenőt tartottam a bokám miatt, pihenőknél Anna utasítása szerint cserélgetve a talpbetéteket, hogy szokja a lábam, kimozgatva, masszírozva a duzzadt részt. Lassabban haladtam, de így sem rosszul. Délelőtt az erdőben találkoztam egy terep futóval, akivel váltottunk pár szót. Honnan hová, stb. Jó volt beszélni vele, hasonló vízen evezünk csak más stílusban! Neki is az volt az egyik mondata: az erdő csodálatos, ki kell jönni! Kitartást kívánva elköszöntünk egymástól. Egy helyen kiszúrtam rengeteg kidőlt nyírfát, így nagyarányú kéreg gyűjtésbe kezdtem. pont jó állapotúak voltak, kissé korhadó faanyag, amiről szép nagy összefüggő darabokban vált le csak a kéreg rész. A talpbetét visszazárható nejlonját fogtam be a kérgek tárolására (milyen jó és okos dolog az újrahasznosítás).
Út közben láttam az alábbi fotón szereplő zárt magaslest, pont az út közepén. A lábán a kék sáv jelzéssel. Hangosan gratuláltam a kihelyezőjének…
Délután egy bácsikával beszélgettem pár szót. Ő is nagy természetbarát, ajánlott is egy szép kilátóhelyet, amit a kék érint is: Kő orra Vállus után Lesenceistvánd előtt. Ő is minden jót kívánt. Ezt általánosan észrevettem, ha az ember nyitott, hangosan és mosolyogva köszön, szívesen szóba àllnak vele egy pár mondat erejéig, vagy adnak vizet, stb. Esetemben szerintem az is hozzájárul, hogy az öltözékem és felszerelésem miatt nem tudnak azonnal hová tenni, ezért kíváncsiak is az emberek. Se nem erdész, se nem vadász, sem katona, se nem normális…😀
Az éjszakát Tapolca előtt, az országút mellett egy kis erdősávban töltöttem. Tüzet nem gyújtottam, hogy ne hívjam fel magamra a figyelmet fölöslegesen. Hideget ettem, nagynéném csomagolt bőséggel ellátmányt!

Pihenőnap. Tegnap este némi pálinka, nagyszerű és kiadós vacsora, forróvizes kád után visszatért minden életerőm. Nagynéném megvizsgálta a lábam és adott gyógynövényes tinktúrát+krémet rá. Egész nap pihentettem, valamint délelőtt gyógytornász barátom tanácsára, akivel azonnal konzultációba kezdtünk a bokámat illetőleg, beszereztem egy lábboltozat emelő talpbetétet is a bakancsba. (Köszi a tanácsokat, Anna! Hasznosnak bizonyultak!) Természetesen ismét bőséges ebéd, vacsora és gyógypálinka is elfogyasztásra került. Nagybátyámék kitűnően gondoskodtak rólam, nem lehetek elég hálás ezért. Egyébiránt Zoli nagybátyám szarufaragó népi iparművész, aki elnyerte a népművészet mestere címet is! Gizike néném szintén népművész, fantasztikus csuhé babákat készít, valamint tojás írással is foglalatoskodik!
Még egy dolgot kellett elrendezzek: kiválogatásra kerültek a nem használt holmik súlycsökkentés céljából. 2,7kg-mal lett könnyebb a zsákom, ami nem kevés!

Hajnalban gyönyörű, telihold fényes erdőben reggeliztem. Utána az első hajnali fénynél indulás tovább. Ilyenkor mindig világítok a fejlámpámmal, akkor is, ha már látok, a baleset elkerülése miatt. Legjobb, ha villogó üzemmódba kapcsolom, sokkal feltűnőbb úgy. Nagyon tetszik ez a vidék, már amikor nem aszfalton megyek. Zalaszántó előtt megnéztem a béke Sztupát. Menet közben több Kék Kör ismertető táblát is láttam. Az egyiket le is fényképeztem, ami szemléletesen mutatja a túra szintkülönbségeit. Gondoltam, időnként majd előveszem, ha csüggedek, hogy lássam, még milyen borzalmakon kell keresztülmenjek és hogy most azért nem is olyan rossz.  Délutánra megint beborult és természetesen elkezdett esni, úgy rendesen. Gondoltam, bedugom a fülem zenével (az eső+aszfalt+nagyon sok van még a célig probléma kezelésre hatékony módszer) mikor konstatáltam, hogy valahol elhagytam a headset-em. Bosszúság, semmimet nem szoktam elhagyni, aztán pont most pont ezt…Jól meghúztam ezt a napot, ugyanis Keszthelyen nagybátyámék vártak szállással, vacsorával, forró zuhannyal. Este, sötétben, nagyon elcsigázva elázva érkeztem meg. A nagyobb napi táv, a bokasüllyedésem és a rengeteg aszfalt együttesen kicsit kikészítette a jobb bokámat- be is dagadt.

Kedves mindenki! Nem mindig tudok fotókat feltőlteni a beszámolóhoz, ezért így külön rakosgatok fel, ha van elég térerő. 
Az első fotó: ötletes sorompó Sümeg előtt, hogy ne kelljen bemutatnom egy felemás korlát gyakorlatot a nagy zsákkal. 😀 
Harmadik fotó: Sümeg után ilyen úri helyen táboroztam: volt asztalom meg padom, Tátika romvára alatt.
Szokásos esti kandallóm…

Természetesen reggel is esett. Megettem a tegnap este főtt hideg csokis zabkását (ami sokkal jobban ízlett hidegen). Majd tábort bontottam. Az eső ladsan elállt. Vizem erősen fogytán. Kisvásárhelyen próbáltam kérni, de nem jőtt elő senki a házakból. Sümegig aszfalt…A sümegi àllomáson bélyegzés, majd szóba elegyedtem az egyik vasutassal, aki hozott nekem egy flakon ásványvizet, mondván inkább azt igyam, mint a csapvizet! Innen is hálás köszönetem neki! Egyből eltüntettem a fél palack vizet. Eztán betértem egy boltba, ahol ismét beigazolódott az „éhesen ne vásárolj” elmélet…😀 közel 5000Ft értékben vettem élelmet, melynek egy részét a bolt mellett található kis padra leülve azonnal elfogyasztottam. Elővettem a késem, és parádés kis szendókat rittyentettem az ölemben. Az arra járó nénikék mosolyogtak és jó étvágyat kívántak. Hát abban nem volt hiba! 😀
Az ebédtől jól lakottan más színű lett a világ, még a nap is kisütött egy fél órára! De megint csak aszfalt,-aszfalt..még az erdészeti utakon is. Ekkor gondolkodtam el rajta, hogy az OKT tulajdon képpen (legalábbis ezeken a részeken) nem mást jelent, mint Országúti Kék Túra…A nap végére azért jutott egy kis erdei út is! Az éjszakát csodálatos telihold fénynél Tátika várának romjai alatt, kulturált környezetben töltöttem. Voltak padok és asztalok! Nem kucorogva kellett vacsoráznom! Apró örömök! Az éjszaka végre hidegre fordult, fagyott is!