Reggel nem esett! Nem akartam elhinni! A szél ugyan fújdogált, de az semmi!
Összekészülődés és reggeli után vágtunk neki az utolsó etapnak. A mai terv kb 18 km megtétele volt Abiskóig. Utunk az Abisko nemzeti parkon keresztül vezetett, az Abisko tó partján, majd az abisko folyó mentén. Elmondhatatlanul gyönyörű vidék! Mondtam a többieknek, hogy még az eddigieknél is többet fogok távcsövezni, így, ha elmaradok, ne várjanak, majd jövök egyszer csak (azt is megemlítettem, hogy ha véletlen csak 30 év múlva kerül elő egy szőrös vadember, akkor lehet én leszek az! 
). Az idő csodás volt, csak a szél fújt hol erősebben, hol lágyabban. A nemzeti parkban semmit nem lehet, se táborozni (kivétel 2 kijelölt helyet), se mást, én azonban csaltam egy kicsit. Az ösvény – bár itt inkább egy idő után már megint „sztráda” lett – a völgyben haladt végig, ám egy helyen megláttam egy kis csapát fel a hegygerincre. Gondoltam, mi baj lehet, megnézem azt inkább. Nem bántam meg (a gps egyébként jelölt itt egy gyalog ösvyényt, párhuzamosan a Kungsledennel, csak a gerincen), senki nem volt ott, pazar kilátás nyílt a folyóra, a folyó túloldalára, valamint a mi oldalunkon a gerinc másik oldalára! Kicsit elkalandoztam, és találtam „illegális” táborhelyet is. Jó szeme volt hozzá az elkövetőnek, mert nem nagyon lehetett látni a helyet, csak, ha rá ment az ember! A gerinc túloldalán kis tavak, lápok. Ezeket a helyeket alaposan áttávcsöveztem, abban a reményben, hogy látok rénszarvast, vagy amit még joban szerettem volna: jávort. Hát, nem volt szerencsém, de tele volt minden friss rénszarvas ürülékkel az ösvény mentén! „vadász üzemmódba” kapcsoltam, lopakodtam, a szélirányt figyelve cserkeltem, már amennyire a Kredenccel lehet. Fantasztikus élmény volt, teljesen feldobta az egész túra utolsó napját! Az sem csüggesztett el, hogy végül nem láttam semmit, mert maga a táj látványa is feltöltötte a lelkem!
Olyan dél körül beborult, délután kicsit esett is, de ez már nem volt tétel az elmúlt napok után! Néha utólértem a többieket, együtt ebédeltünk, aztán ki-ki a saját tempójában haladt tovább. Én „húztam az időt”, lassabban mentem, minden bokrot, minden hegyoldalt megtávcsöveztem. Nem akartam, hogy vége legyen!
Az eredeti térkép szerinti útvonalat az utolsó 2 km-en elhagytuk és a Kungsleden-en mentünk be Abiskoba, ami jó döntésnek bizonyult (igaz így +2,5km-el nőtt a táv), mert az Abisko folyó szorosát látni kell, ha itt van az ember! Elképesztő az a zabolátlan vad erő, amivel a hatalmas sziklák közt iszonyú sebességgel örvénylően ömlik át a víz! Vagy 20 percet biztos elüldögéltem a vizes sziklákon, és csak néztem, néztem, nem tudtam betelni vele!
Az utolsó szakaszra Abisko határában ismét összejött a csapat, együtt mentünk tovább. Volt egy kis kavarodás a célba jutás körül, de megoldódott a kérdés és délután 5 körül befutottunk a célba! Itt szokás, hogy a már beérkezettek várják, és tapssal, kurjongatással és füttyögéssel üdvözlik a nagy útról megérkezőket! Petra szegény nagyon elfáradt a végére, de ez a fogadtatás őt is új energiával töltötte fel!
A célban ismét lemérhettük a zsákjainkat. Az enyém 17kg-ra soványodott, kvázi 5 kg kaját ettem ki belőle!
Leadtuk az út során keletkezett hulladékunkat (lio kaja csomagolások, használt nedves törlőkendők, üres gázpalackok, sajtkrémes tubusok, ilyesmi), mert mindent ki kellett hoznunk – nagyon helyesen – amit 107 km-el korábban bevittünk!
Felvettük a feladott csomagjainkat, aztán (itt is kisebb félreértések tisztázása után) elfoglaltuk a szobáinkat. A többiek lefürödtek, eldőltek egy kicsit szusszanni, én viszont vissza leszaladtam a boltba a faluba, egy kis ez-azért (sör )
Az esti program előtt kiültem a kis térre, ahová befutott mindenki, itt ismét össze talalkoztam Finn barátainkkal, valamint a svéd hegyi vezetővel (aki a hágón két nappal előtte szemlélte a kis begyújtásomat). Nagyon jót beszélgettünk, túrákról, kalandjainkról, erről a túráról, és az életről úgy általában! A végén természetesen mindenki mindenkit bekövetett az Instán!
Este egy fantasztikus záró vacsora volt , ahol többek közt rénszarvas steak-et ettünk! Isteni volt! Vacsora után pedig buli! A résztvevők közül aki még lábra bírt állni mind együtt bulizott (összesen kb. 200 induló volt, nem is tudom hány országból) Természetesen a finekkel odatettük magunkat, ahogy kell! Aztán buli vége, takarodó. 
Ha össze kéne foglalnom egy mondatban ezt az egész túrát: nem tudom! Még ez is kevés, amiket napról napra leírtam!
Próbálom mégis: hihetetlenül gyönyörű, lélegzetelállító, zabolátlanul vad, elképzelhetetlen terek, porszem érzés, mindentől távoli, embert próbálóan kemény! (a táv 107km, a szint valami 2000m körüli – ez itthon nem tétel, de ott, azon a terepen, olyan körülmények közt 2x szorzó!)
Azt hiszem, a Télen a Kéken után ez a második legyszebb – legjobb túraélményem! A 3. nap, nap közben diskuráltunk, akkor mondtam, hogy ez csoda szép, de soha többet. Most azt mondom, bármikor, bármennyi időre ismét!
Nagyon hálás vagyok, hogy részem lehetett ebben a kalandban, Petrának „életem rágcsálójának”, és még akiket illet, de nekik majd személyesen!
Gratulálok csapatunk minden tagjának, Petrának, Tamásnak, Szabinak, mert erre a túrára még én is azt mondom: ez kemény menet volt!
