Reggel ismét eső és erős szél ébresztett minket. Próbáltam minél később kimászni a hálózsákból, de egyszer eljön az a pont, amikor a természet szólít, és nincs kibúvó! 
Ekkor belebújtam a tegnapról még nyirkos ruháimba (a gyapjú hosszú ujjút a hálózsákomban szárítgattam a testhőmmel éjszaka, legalább az száraz volt), a vizes zoknimba (mert a bakancsom is csurom víz volt belül), felkaptam az anorákom, aztán irány a pottyantós! Micsoda luxus! Dolgom végeztével vissza a sátorba, első reggeli elfogyasztása. Aztán, olyan 10 óra körül mintha csitult volna az eső. Ekkor gyors összepakolás és fel a menedékház közösségi terébe, ahol kis boltocska is volt. Itt jól bevásároltunk kenyérből, jávor szarvas kolbászból (bizony, itt sem nélkülözhető a kolbász! ), tubusos sajtból, kekszből. Gondoltam, ha már ennyi kajánk van, ne cipeljem a hátamon, inkább viszem a hasamban egy részét, így a második reggeli is megvolt! Szerencsére a boltban volt egy kis gázkonvektor bekapcsolva, úgyhogy Pertával ott szárítkoztunk, melegedtünk.
Tamás és Szabi nem kapkodott a készülődéssel, Tamás mondta, hogy az előrejelzés szerint dél körül eláll az eső teljesen, induljunk akkor! Én erősködtem, hogy induljunk minél hamarabb, mert a mai napra is van huszonpár km, nem kéne későn megérkezni. De Tamásék nem siettek, és végül nekik lett igazuk! Az eső elállt, csak a szél fújt veszettül. Dél körül indultunk el, erős szélben, de legalább már nem esett. Itt bizony jól jött a tartalék meleg sapka! A tó partján haladtunk kilométereken át, palló járdákon, amik néha víz alatt voltak, néha megszűntek és csak úgy patakmederben lépkedtünk. Viszont a látvány az mindent vitt! Csak ámultam és távcsöveztem végig! A vízesések (egyébként az egész úton) mindenhol „üvöltöttek”, dübörögtek, akár több kilométerről is lehetett hallani őket! A tó színe valami egészen valószerűtlen zöld volt, körbe hegyek és elképesztő völgyek. Ismét kis pontocskák voltunk! Végig távcsöveztem az egész utat! Mondtam a többieknek, hogy kinézek belőle minden képet, így mire ha hazaérek és itthon felveszem, már nem lehet majd látni benne semmit sem!
A szél és a jó tempójú menet hatására a ruhák megszáradtak rajtunk, már nem volt kellemetlen viselni őket! Néha még a nap is kisütött jelezvén, hogy azért még létezik! Egyszer csak az egész csapaton valami megmagyarázhatatlan euforia lett úrrá (legalábbis rajtam mindenképp)! Egyszerűen azt éreztem, hogy ilyen nincs, ez egy mesevilág, és nem igen akarok hazamenni! Vígan faltam a kilométereket, néha megálltunk, ilyenkor tömtem magamba a kolbit, kenyeret, csokit, mindent amit éppen értem! Lassan-lassan a táj is kezdett változni, ahogy egyre lejjebb ereszkedtünk. A Kieron-hoz közeledve lassan ismét kezdtek feltűnni kis csenevész, majd egyre nagyobb fák (na jó a kb3m-es törzsmagasság volt a max). A táborhely a folyó túlpartján volt. Nem sima placc, hanem apró völgyecskék tömkelege, nyírjes erdőben. Több sem kellett nekem (egész úton hajtogattam, hogy ha lesznek fák, olyan nem történhet, hogy ezek után a napok után ne rakjak tüzet), sátorállítás után egyből tűzgyújtás következett, ami olyan élvezetet jelentett nekem, hogy azt nem tudom elmondani! Nyírfa mindenütt, szóval rövidesen lobogott is a kis jó illatú tábortűz! (Az egész táborban 2 helyen volt tűz, a Finn barátainknál és nálunk, pedig vagy 100 fő táborozott ott szétszórva!) Végre! Petrának főztem egy teát a kis alu kulacsomban, azt betettem a gyapjú tokjába, és betettük neki hálózsák fűtésnek! Néha kortyolt belőle, aztán magához szorította a hálózsákban, így végre 2 nap után felengedett „fagyott mivoltából”
Vacsora, már sokkal jobb hangulatban, mint tegnap, kis bóklászás és távcsövezés, majd alvás következett.
Eddig ez volt a legszebb és legjobb nap! Hihetetlen látvány, már nem olyan megerőltető menet és esőmentes idő!
A fotók közül ami olyan hűha, azok ismét Tamás érdemei!
